|
Tarihi Üngürüsz 3
Blaskovics József 2010.01.15. 00:16
De a történetek elbeszélői úgy adják elő, hogy ezenközben a tatár kán biztos hírét vette, hogy a király Peste [várában] van, ellene akart menni, de aztán lemondott erről [a szándékáról].
A király pedig mindenhonnan segítséget remélve várakozott. Végül a nimcse és cseh tartományokból nagyszámú segítség érkezett. Ekkor [a király] lóra ült, elhagyta Pestét, hogy a tatár kán ellen támadjon. De a kán is éber volt, saját seregét több csapatra osztotta. Az egyes csapatokat egy-egy helyen lesbe állította, és megparancsolta nekik, hogy, nagyon vigyázzanak, ne ütközzenek meg a király seregével, és ne bocsátkozzanak vele harcba, csak távolról figyeljék. "Én előremegyek, ti gyertek utánam, és kövessétek őt." 59
Amikor ezt a parancsot adta, az volt a célja, hogy a király seregét csak később kényszeríti harcra, de szemmel tartotta a király mozdulatait, mivel a király célja nyilvánvaló volt. A kán azután lóra pattant, és egy pihenőnyi távolságra hátra vonta seregét.
A király azon az éjjelen azon a helyen [nyugodtan] pihent. Beszélgetés közben egyesek azt mondták neki, hogy a tatárok serege megfutamodott. Közben hajnal lett, és a király lóháton visszafelé indult, de alighogy egy pihenőhelynyire ment a tatár sereg a leshelyről előretört. Amikor ezt látta, azt hitte, hogy a kánnal került szembe. Az üngürüsz sereg állig felfegyverkezve lóra termett. "Íme, itt a kán!" És egész estig üldözték a tatár sereget. Azon az éjjelen, egész hajnalhasadtáig lóháton ülve virrasztottak. Amikor reggel lett és kivilágosodott, látták, hogy ismét felbukkant az ellenség. Aznap is üldözték [a tatárokat], egészen estig a nyomukban voltak, és megszalasztották őket. Olyan messzire mentek, hogy a Tisza folyó táján Agrija várának környékére érkeztek.
Közben beesteledett, elfáradva letelepedtek és megpihentek. A kán pedig az említett folyó közelében letáborozott, és egyesült seregével. Az az éjjel; zavartalanul telt el. A kán magához kérette főbb parancsnokait, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok meg, hogy ennél jobb alkalmunk aligha lesz. Erre nincs remény. Azonnal legyetek, készen, ma éjjeli rajtaütést hajtunk végre." Azután seregét több csapatra osztotta, majd maga is lóra ült. A király seregét minden oldalról körül fogták, és nyílzáport zúdítottak rájuk. Azon az éjjelen, egész reggelig, töméntelen nyilat szórtak a magyarok seregére. Annyi embert és lovat pusztítottak el, hogy azt elmondani sem lehet, és számtalan katonát sebesítettek meg.
Amikor reggel lett, a király is lóra ült, és rendbe szedte csapatait. A királynak volt egy testvére, aki mellette jobboldalt harcolt. Bal oldalán a segítségre jött nemcse sereg sorakozott fel. Azon a napon egész napnyugtáig harcoltak és viaskodtak a tatár sereggel. Mindkét oldalon sokan elestek.
Mivel a tatár sereg több csapatra oszlott, nyílzáporukkal sok katonát törtek le. Hevesen folyt a harc, és a csatatéren levő csapatok bőszülten csatáztak. Mindkét fél nyílzáport zúdított egymásra. Végül is az üngürüsz sereg egy részét leverték, sokukat pedig megsebesítettek. A nimcse népet is teljesen legyűrték és lemészárolták.
Végül a király látta, hogy a tatárokat nem tudja legyőzni, seregének zöme meg van törve, s ezért menekülésre határozta el magát. Azon az éjjelen a király és testvére, Kolomanusz lóra ültek, és elmenekültek.
Vers:
Mi történt ezekkel, hallgasd meg barátom,
Kincsét, vagyonát, trónját, családját s mindenét, amije volt,
Mindenét elhagyta, ó, kedves [olvasó].
A menekülést választották habozás nélkül,
Válogatott lovakat nyergeltek fel,
Elmenekültek, elhagyván a becsületet és szégyent.
Mindenki így fut el útjára,
Senki sem néz sem előre, sem hátra,
Mivel testvérével szökött meg a király,
Mi lesz majd a sereggel, meglásd mi következik.
Próza: Amikor ezt a tatárok megtudták, azonnal lóra ültek, még az éjjel támadást intéztek, széjjelszórták
[magyar] sereget, s a Tisza vizének hajtották, sokukat lekaszabolták és kardélre hányták, raboltak és zsákmányoltak.
A király szomorúan menekült, a tatárok pedig a legyőzött sereg kincsét, vagyonát zsákmányul ejtették, a széles környéket felperzselték, elpusztították, az ország népét lekaszabolták, családnépüket pedig rabul ejtették.
Azután a kán elindult, átkelt a Tuna folyón, és Óbudán állapodott meg. Egy ideig ott pihent, azután a kánokat egy-egy irányba támadásra küldte. Azok aztán a környéket kirabolták és elpusztították, Volt egy kánja, akit
Szafan kánnak hívtak. Ez megtámadta és elfoglalta az (egész környéket]. De már az előzőkben elbeszéltük, hogy [a király] a hadjárat megkezdése előtt feleségét és kincseit Nimcseországba küldte. Most a csatavesztés után ő is a császárhoz ment.
A krónikás úgy adja elő és úgy beszéli el, hogy a vereség után életben maradt császári bégek panaszt emeltek a császárnál a király és bégjei ellen: "Hatalmas császár!" így szóltak. "A tatár sereg mindenünket elpusztította, mert Bugdan népével az üngürüsz bégek összekülönböztek. Ellenségeskedés támadt köztük, Bugdan fejedelmét meggyilkolták, s emiatt a tatárok ezt az alkalmat kihasználva végtelen kárt és veszteséget okoztak nekünk."
Ezt mondták, és szomorúan siránkoztak. Amikor a császár panaszukat tudomásul vette, megharagudott,
Bejla királyt elfogatta, és egy erős várban fogságba vetette.
Azután a krónikás szavai arról szólnak, hogy amikor a király harcban állt a tatár kánnal, a királyi pecsét a kán hatalmába jutott. Ezenkívül kézre került a király dívánjához tartozó néhány írnok (titkár], akik mint rabok kerültek a tatár kán hatalmába.
A király testvére, Kolomanusz azonban, aki a csatából elmenekült, azon a vidéken egy járhatatlan hegységben talált menedéket, és figyelte az eseményeket. Amikor a kán erről tudomást szerzett, azonnal levelet irt Kolomanusznak a király nevében, és ezt írta:
"Te, aki testvérem, Kolomanusz vagy, tudd meg, hogy én most sereget gyűjtöttem. Így tehát légy készen, nagy gyorsan gyere hozzám sereggel, hogy aztán megtámadjuk a kánt, és bosszút állunk."
Aztán ezt a levelet a király pecsétjével lepecsételte. A király népéből néhányan, akik a kán alattvalói lettek, ezt a levelet elküldték Kolomanusznak. A tatár kán közben néhány ezer emberből sereget választott ki, és Kolomanusz útjába csapdául lesbe állította.
Amikor a levél Kolomanuszhoz érkezett, és útnak indult, a tatár sereg megtámadta, [Kolomanusz] embereit leverte és széjjelszórta. Kolomanusznak nem sikerült megmenekülnie, kézre került.
De akkor, amikor a nimcse császár a királyt elfogatta, a király levelet írt neki: "Mi az értelme annak, hogy elfogattál?"
Amikor a levél a császárhoz jutott, a következő feleletet küldte neki: "Ellenség támadott meg téged, azután te segítséget kértél tőlem. Én meghallgattam kérésedet, segítség címén sok kiváló és hírneves bégemet és katonámat küldtem azonnal neked. Néped között régi viszálykodás és régi ellenségeskedés van, s közöttük nagyfokú az elhidegülés. Miért szálltál szembe az ellenséggel? Emiatt feleslegesen sok kiváló emberem elpusztulását okoztad. Azon kívül, hogy egy csomó kincsem megsemmisült, összes katonámat a porba [sírba] taszítottad. Ebben nyilvánvaló a vétked. Ha tehát irgalmat akarsz a kezemtől, amíg a nekem okozott kárt meg nem téríted, nem fog sikerülni neked tőlem megszabadulnod." Ezt a feleletet adta.
Miután a király látta, hogy fejére mennyi csapás, szerencsétlenség és ehhez hasonló baj és kaland zúdul, tudta, hogy senki sem fogja őt megsajnálni. Végül is a király összes kincseit a császárnak adta, és azonkívül egy drágakövekkel kirakott eszközt [fegyvert] is adott neki, és megfogadta, hogy ha sikerül az egész országot visszaszereznie, azután abból is ajándékot fog adni a császárnak.
Miután a király összes kincsét a császárnak adta, megszabadult tőle. Egy percet és egy órát sem időzött tovább azon a környéken. Rím tartományába ment, és a pápához fordult.
A rími pápa is megtiszteléssel fogadta, és megsajnálta. A király segítségül katonaságot és pénzt kért tőle. A pápa katonaságot gyűjtött, és szolgálatára bocsátotta. Azután [a király] hajóra szállt, és kedvező széllel Rodosz szigetére utazott. Az említett sziget fejedelmeitől is katonaságot és pénzt kért. Azok is szívesen fogadták, elnyerte náluk az irgalom reményét és az emberiesség megnyilvánulását. Azok is sereget adtak neki.
Elbeszélésünkkel most oda érkeztünk, hogy a tatárok Üngürüsz népét és országát elfoglalták és a népet erőszakkal kiűzték az országból. A csatákból megmenekült bégek némelyike a nimcse tartományban, némelyek pedig a határ menti vidéken [találtak menedéket]. "Lássuk, mit rajzol majd a jövendő- mondván egyesek ragaszkodnak hazájukhoz, mások széjjelszóródtak a várakba vagy a távolabbi városokba. A háború következtében rossz viszonyba kerültek a nimcse néppel, másrészt a tatár kán is gyújtogatta, perzselte és pusztította az [üngürüsz] tartományokat. Amikor a császár látta, hogy a tatárok szakadatlanul pusztítják az országot nehogy felperzseljék és elpusztítsák Üngürüsz országának még nem érintett részét, parancsot adott, hogy menjenek a nimcsék, és dúlják fel azokat. Így aztán a nimcse nép támadást intézett azok ellen a még el nem pusztított helyek ellen, amelyek az ő országuk határaival szomszédosak voltak, és elpusztították azokat. És megmutatták az üngürüsz népnek, hogy a nimcse néppel való rossz kapcsolat a tatár kán pusztításánál sokkal nagyobb [pusztítást okoz], és a császár erre alkalmat adott nekik. Azután még sok más helyet is megtámadtak, kiraboltak és elpusztítottak. Az üngürüsz népből ellenségként kit megöltek, kit kifosztottak, és a parancs értelmében rengeteg szenvedést (okoztak] és erőszakot követtek el. Az üngürüsz nép ezek miatt a fosztogatások miatt nagyon sokat szenvedett.
Miután a király a római pápától segítséget kapott, Rodosz szigetének fejedelmeihez ment, hogy katonaságot kérjen. Azok is adtak katonaságot, és így elérkezett az ideje, hogy visszatérjen [országába]. Igyekezett állandóan értesüléseket szerezni. Mivel a nimcse nép ellenségként pusztította [az országot], az üngürüsz bégek összejöttek, szorult helyzetükben arra törekedtek, hogy bevonuljanak a Hirvát tartományba, és ott egyesüljenek a királlyal. Miután ezt javasolták, felkerekedtek és gyorsan elfoglaltak két császárhoz tartozó várat. A várak népét és családjaikat letörték, a várakat felgyújtották, kincseiket zsákmányul ejtették. A nimcse népet legyilkolták, néhány kiválóságukat pedig foglyul ejtették. Ekkor aztán behatoltak a Hirvát tartományba, és várakozva figyelték, milyen hírek jönnek a királytól.
A hírek tudói és a krónikások úgy beszélik, hogy ezenközben a tatár kán a bolgár és rúm vidékek ellen támadást intézett, és azokat a vidékeket is elpusztította; népüket és családjaikat kirabolta, rabságba hurcolta, a nép nagy részét lemészárolta és elpusztította. Mindegyik (vezére] visszatért arról a vidékről, ahova mentek, [most] találkoztak a kánnal, és tanácsot tartottak. Amikor a tatár seregek összegyűltek, egyesült erővel a nimcse tartomány ellen akartak támadni, hogy leverjék és elpusztítsák.
De a császár is értesült cselekedeteikről, és kémek útján éberen figyelte mozdulataikat. Azonnal sereget gyűjtött, és megparancsolta, hogy őrizzék és erősítsék meg a határvidéki várakat, és legyenek óvatosak.
Amikor a kán értesült, hogy a császár sereget gyűjtött ellene, azonnal lemondott [a nimcsék elleni] lovasrohamról. Átkelt a Duna folyón, és a Cseh- Morva vidék ellen indult és azt is teljesen felperzselte és pusztasággá tette. A kán azokat a tartományokat három éven keresztül hallatlan módon kirabolta, tönkre tette, és az egész környéket pusztasággá változtatta.
Közben három év telt el.
Abban az időben Üsztürgon vára alatt a várral összefüggő hatalmas erődítmény volt. A kán a vár urait többször felszólította, hogy önként adják fel a várat, de azok egyáltalán nem voltak erre hajlandók. Végül is ellenük támadt, a várat körül vette, s nagy igyekezettel (ostrom alá fogta), de nem sikerült neki bevennie. Végül is parancsot adott, hogy a katonaság annyi tűzifát hordjon össze, amennyit elmondani sem lehet, és vegyék körül a várat fával. Magasabbra rakatta, mint a várfalak és tornyok, felgyújtatta. Az említett vár népe a tűzvész martaléka lett, és kő kövön nem maradt.
Aztán Üsztüni Belgirád vára ellen támadt. Azt is elpusztította. Bejla király közben látta és éberen figyelte, egyrészt a kán, másrészt a császár perzseli és pusztítja az országot. Hol reménykedett, hol kesergett végül is megegyezett a rodoszi fejedelmekkel. A katonaságot hajóra ültette, vitorláit szélnek feszítette, és azzal a töméntelen sereggel elindult a kán ellen.
Mivel hajóra szálltak, oh, kellemes természet
Abban a percben megfelelő lett a szél.
Égig érő árbocot emeltek, olyat, mint s sárkány.
A keresztárbocokra hellyel-közzel kötelet kötöttek
Az égig dugta csúcsát minden oszlop
S a tengerbe csapták a hajók az összes evezőket.
Próza: A kán is tudomást szerzett erről az eseményről, és azonnal elpusztította Óbudát. Aztán egész seregével átkelt a Dunán, és elindult Tatár ország felé. Eközben Bejla is útnak indult. Egy nap Üngürüsz földjére érkezett, és látta, hogy a korszak annak minden szögletét megrajzolta. (83) Ilyen állapotban [látva az országot], bevonult és trónjához érkezett. Teljesen el volt keseredve országa pusztulásán. Azután még tizenhat évig élt, s végül eltávozott ebből a világból. A Duna szigetén levő templomban temették el.
A szenvedés keserű poharát átnyújtotta neki a halál,
S elhagyta az elpusztított virágzó világot.
Próza: A hírnökök úgy beszélik, hogy [utána] ötödik Isztefán lett a király, akiről fentebb megemlékeztünk. Ennek is maradt egy fia, akit Bejlának hívtak. Atyja után őt ültették a trónra. Két évig uralkodott, amikor Csehország fejedelmei hadsereget gyűjtve ellene törtek. Peste városánál összeütköztek, és nagy csata keletkezett, de a cseh katonaság elvesztette a csatát, és megfutamodott.
Nagy részüket kardélre hányták.
A király [ezért] úgy határozott; hogy Csehország ellen háborút indít, és elpusztítja, de (közben] hűtlen lett az életéhez, és trónra jutásának harmadik évében eltávozott a világból. Atyja mellé, az említett sziget templomában temették el.
Vers:
Vajon a Teremtő mit tesz a világ népével
Sok sahot eltemet a földbe.
Próza: Annak is maradt egy fia, Ladiszlausnak hívták, Mivel atyja eltávozott a világból, az ő helye rámaradt. Egy bizonyos ideig az uralkodás trónján ült, evett, ivott, szórakozott.
De amint fentebb elbeszéltük, abban az időben, amikor öregapja, Bejla király a tatár kánnal háborúskodott, és az üngürüsz nép szövetkezett a nimcse néppel, Bugdan tartományának régi fejedelme, Kuten a tatárok támadása miatt elhagyta országát, s a királyhoz fordult. De őt ellenségként megtámadva meggyilkolták. Maradt neki egy fia, akit Aldamurnak hívtak. Ez az Aldamur Ladiszlaus királysága idején Bugdan földjének fejedelme volt, és elhatározta, hogy Üngürüsz bégjein atyja vérét megbosszulja. Megparancsolta, hogy Bugdan tartományának összes serege gyűljön össze. A nagy sereg összegyűlt.
Ezenközben azonban Ladiszlaus király erről értesült, azonnal kémeket küldött Bugdan tartományába, hogy megtudja a hír valódiságát. Azok megérkeztek Bugdanba, és kipuhatolták, hogy Aldamur [tényleg] összegyűjtötte egész Bugdan seregeit. Ekkor a kémek azonnal visszatértek, a király színe elé járultak, és a valódi hírt töviről hegyire elmondták.
Ez oknál fogva Ladiszlaus király is összegyűjtötte Üngürüsz seregeit, kibontotta zászlait, és eliindult Bugdan irányába. Aldamur is felkerekedett a Bugdan sereggel, és megindult Üngürüsz ellen.
Miután mindkét fél sok útszakaszt és távolságot tett meg, a király kémeket küldött, hogy Bugdan népéről hírt szerezzenek. A két fél, tetőtől talpig vértbe öltözve, Üngürüsz országának a határán találkozott. A két sereg lóra szállt, és megkezdődött a csata. Sok veszedelmet legyűrve a Bugdan seregen a fáradtság jele kezdett mutatkozni. Amikor Aldamur ezt látta, félelmében megfutamodott és a tatárok országa felé menekült. Serege a csatamezőn kardélre hányatott, összes vagyonuk, kincsük, fejedelmi sátraik Üngürüsz népének gazdag zsákmányául estek.
Aldamur megfutamodott, és egy nap a kán színe elé járult. Keserűen panaszkodott a királyra, és így könyörgött neki "Hatalmas kán, kegyeskedjél megkönyörülni ezen a szerencsétlenen. Ebben a súlyos pillanatban fogd meg a kezemet, nyújts nekem támogatást és segítséget!"
Mivel a tatár kán régóta ellenséges viszonyban volt Üngürüsszel, mindig ürügyet és alkalmat keresett, hogy Üngürüszt megtámadja. Ennélfogva Aldamur jövetele ürügyül szolgált neki, és így szólt Aldamurhoz: "Nekem is szándékom volt, hogy az ellen az ország ellen győzedelmes hadjáratot indítok!" Aztán kihirdette az egész Tatárországban, hogy fontos hadjáratra készül. Mérhetetlen sereg gyülekezett össze.
De a királyt is nyugtalanította, hogy Aldamur a kánhoz menekült. Ezért azonnal kémeket küldött a kán irányába, akik mihelyt hírül vették, hogy a tatár kán megszámlálhatatlan sereget gyűjtött össze, azonnal visszatértek a király kapujához, és így szóltak: "Hatalmas király! A kémkedés szolgálatát teljesítettük, és szolgáljon tudomásodra, hogy Aldamur a kánhoz ment, és megtévesztően tájékoztatta. Most az a helyzet, hogy számtalan sereget gyűjtött össze, és elhatározta, hogy ellened tör." Amikor ezt mondták, a királyt ez a hír megrendítette. Ebben a nehéz helyzetben parancsot adott, hogy Üngürüsz bégjei és seregei hiánytalanul gyűljenek össze. A kán is elindult katonaságával. A király erre a hírre teljesen letörve indult útnak.
Amikor az ország határára érkeztek, Iszá próféta őfényességének ezerkétszáznegyvenedik (85) évében, Karaszcsig vára közelében a tatár kánnal találkoztak. Mindkét fél lóra pattant, harci sorokba rendeződött, és olyan hősies küzdelem indult meg, hogy a világ is elborzadt. Rengeteg katona esett el, végül is a tatár seregnek sikerült felülkerekednie, és az üngürüsz sereget legyűrte. A csatatéren a királyt is kézre kerítették és legyilkolták.
Legyilkolta akkor őt az ellenség. Élete épületét lerombolta.
Akkor aztán [a tatárok] támadást intéztek az egész Üngürüsz ország ellen, felperzselték, romba döntötték, népét és családtagjaikat rabságba hurcolták, és Üngürüsz országát teljesen elpusztították.
Aztán visszatértek saját tartományaikba. Ladiszlaus királynak azonban nem volt gyermeke. Még régebben Anderjás király valami oknál fogva a Firenk tartományba ment. Majlan városában egy nagy Firenk bégnek helytartója volt. Ennek volt egy gyönyörű, szeretetre méltó, ciprustermetű, [göndör] hajfürtű, hold arcú lánya. Anderjás király fülig szerelmes lett ebbe a lányba. Végül is hazahozta őt országába, (annak ellenére), hogy már volt felesége.
Amikor már látható volt, hogy a lány teherbe esett a királytól, a király összeveszett a feleségével.
Mivelhogy nem élhettek együtt, [a lány] arra kérte a királyt, hogy engedje őt vissza hazájába. Ez volt tehát az oka, hogy [a lányt] visszaküldte Firenk tartományába. Nemsokára a lánynak fia született, és Ludovikusz nevet adtak neki. Egy nap [a lány] apjának tudomására jutott, hogy a (gyerek) a királytól van. Végül is elkeseredve elhatározta, hogy a gyereket és lányát meggyilkolja.
Amikor a lány erről értesült, álruhába öltözött, es Venedik városába menekült. Ott élt hosszúideig, anélkül a azonban, hogy valaki is megtudta volna a valóságos helyzetet. Amikor a fiú felserdült, állandóan Venedik uralkodójának a szolgálatában állott. Egy nap, amikor a fejedelem figyelmesen nézegette a legényt, arcvonásaiból és viselkedéséből azonnal megértette [a valóságot], és ezt mondta (magában : Egész biztosan királyi vérből származik ez fiú, vagy pedig főnemesi (családból]." Mindig figyelmesen viselkedett vele szemben, és a fiút szolgálatába fogadta.
Egy nap valódi hazájáról kérdezősködött tőle. A fiú pedig elejétől végig elbeszélte neki történetét. Amikor az uralkodó tudomást szerzett a (legény] származásáról, ujja a szájában maradt a csodálkozástól. Mivel apjának neve Anderjás volt, neki is Anderjás nevet adta. A legnagyobb előzékenységgel viselkedett vele szemben, mintha a saját leszármazottja lenne, és tekintete mindig rajta függött.
Mivel Ladiszlaus király a tatár harcmezőn elesett, s nem maradt utódja, Venedik uralkodója azonnal sereget gyűjtött, és [a legényt] Üngürüsz tartományba küldte.
A hírnök tovább úgy adja elő, hogy, amikor Anderjás megérkezett, Üngürüsz trónjára lepett, és uralkodni kezdett. De a hírnök azt is elbeszéli, hogy köztudomású lett Ladiszlaus király gyermektelensége, és hogy a tatárokkal vívott csatában elesett. Volt: azokban a napokban Rím pápájának a szolgálatában egy hatalmas bégfi, akit Karolusznak hívtak. A rími pápa akkor elhatározta, hogy Üngürüsz trónjára őt ülteti, és így Üngürüsz országát a maga hatalma alá hajtja.
Anderjás királlyal barátságot színlelve, ennek a bégfinek a rími pápa egy csomó katonát és pénzt adott, s megbízta, hogy álljon a király szolgálatába. Azután Üngürüsz tartományába a király szolgálatára küldte. De [titokban] azt tervezték, hogy a királyt majd valahogy elteszik láb alól, és magukhoz kaparintják az országot. Ha azonban ez a cselvetés nem sikerülne, akkor élete fogytáig maradjon a király szolgálatában.
Közben azonban Anderjás király szilárdan kezében tartotta az országot. A bégek is őszintén és lélekkel alávetették magukat, és engedelmeskedtek neki. Ez oknál fogva egy ellensége sem akadt, aki képes lett volna vele szembeszállni. Tizenegy évi uralkodás után eltávozott a világból. Budán egy nagy templom volt, abban temették el.
Vers:
Mindenki, aki végül is erre a világra jött,
Elhagyva azt, eltávozott, oh vándor!
Próza: Mivel Anderjás király meghalt, néhány bég azt kívánta, hogy Karoluszt, akit a rími pápa küldött, ültessék a trónra. De némelyek ezt ellenezték, és azzal érveltek, hogy az ő tör vényeik szerint nem uralkodhat rajtuk olyan ember, aki Firenkből jött hozzájuk.
Viszály 'keletkezett közöttük. A bégek, akik ellenezték [Karoluszt], felkerekedtek, és Csehország császárához fordultak, mivel a cseh uralkodót volt egy derék fiatal fia akit Vincselausnak hívtak. Amikor a bégek megérkeztek, így szóltak a cseh uralkodóhoz: "Üngürüsz tartománya jelenleg üres, a királyságra Vincselaust akarjuk megtenni. Azért jöttünk és kérjük, hogy adja őt nekünk, és Üngürüsz tartományának uralkodójává tesszük meg."
A király kívánságukat elfogadta, és így szólt: "Óhajtástokat elfogadtam, de nagyon kell vigyázni, nehogy az ország (királyság] miatt fiam fejére bajt és szerencsétlenséget okozzatok!"
Azonnal sok béget és katonaságot adott melléje. A bégek pedig elkísérték őt, a trónra ültették, királlyá koronázták.
Az Üngürüsz nép egy része azonban Karolusz pártján volt. Közben sok éjjel és nappal telt Egy nap Vincselaus király a gondolkodás tengerébe merülve törte a fejét, mivel látta, hogy az ország előkelői többségének hajlandósága és tekintete Karoluszon nyugszik, s az ő parancsa szerint cselekszik. "Ennek a dolognak nem lesz jó vége és következménye." Így szólt: "Ez nem jó jel! Két kard nem fér egy hüvelyben, mivel Karolusz az ország nagyobbik részét hatalmában tartja, itt nekem csak [üres királyi] címem van. Az Üngürüsz bégek pedig ennyi idő óta nem tudják, hogy kihez legyenek hűek. Másrészt, aki közülük hűséges lenne, hozzám jönne. - Így gondolkodott. -A vége ennek egy felfordulás lesz, nekem pedig mi szükségem van erre a királyságra? Ha ez a tartomány nem lenne, akkor Csehország [gond] és viszály nélkül az enyém lehetne."
Aztán visszaemlékezett [saját] országára. "Mire való és mire jó nekem ez a nagy torzsalkodás korszakom [életem] szerencsétlensége?" Gondolta [magában], és azonnal levelet küldött apjának (melyben] ezt írta: "Üngürüsz országának van még egy királya, aki az egész országot hatalmában tartja. Nekem csak nevem [királyi titulusom] van itt. Így tehát nincs lehetőség arra, hogy a helyzet elrendeződik. Ha tehát azt akarod, hogy életben maradjak, gyorsan gyere egy csomó katonával, és vigyél engem haza. Én erről az uralkodásról lemondok."
A levelet atyjának, a cseh uralkodónak küldte. Mihelyt a levél megérkezett, a cseh uralkodó a aggódni kezdett, hogy ez nem látszik szerencsés jelnek. Azonnal katonaságot gyűjtött. A még be nem érkezett seregrészek parancsnokául egy fővezért bízott meg, és megparancsolta neki, hogy mihelyt [újabb] parancsát megkapja, csapataival azonnal jöjjön utána.
Azután a készenlétben levő seregével sem egy pillanatot, sem egy órát sem késlelkedve elindult. Egy napon Peste városához ért, és Peste mellett letáborozott. Ott találkozott fiával, Vincselausszal.
Üngürüsz valamennyi érdemes bégje összejött a cseh király fogadására. Beszéd közben [többek között] a cseh király ezt mondta: "Bégek! Nem a mi gondolatunk volt az, hanem ti jöttetek hozzám, és a fiamat kértétek tőlem, noha országotoknak már volt egy uralkodója. Miért cselekedtetek így az én fiammal ? Nekem nem az a célom, hogy veszekedést és vitát támasszak. Bárkit akartok, legyen vele országtok szerencsés."
Ezt mondta, aztán felszedte összes kincseit és fiát, Vencselaust, s visszaindult országába.
Vers:
Fiát magával vitte és visszaindult tartományába.
Nem volt kapzsi a világi uralom iránt.
Próza: A hírek tudói úgy beszélik, hogy Üngürüsz bégjei egymás közt nem tudtak megegyezni, sokan fellázadtak, mert nem kívánták Karolusz királyságát.
Volt abban az időben a Bavorija törzsnek egy idegen bánja, akit Otonusznak hívtak. A fellázadt bégek érte mentek, és erőszakkal királlyá választották. De mivel idegen származású volt, az ország többi bégjei sem fogadták el őt [királynak]. Az ország előkelői sem egyeztek ebbe bele. Végül is megértette, hogy ezt a méltóságot nem fogja tudni szilárdan megtartani, és a királyság miatt a végén nagy baj és veszedelem zúdul majd rá. De aztán elhatározta, hogy megvárja, mit hoz majd az idő.
Vers:
Tudta, hogy a végén ez a méltóság nem marad meg neki,
Más valaki kerül majd a helyére sahnak.
Próza: Emiatt aztán mindig nagyon elővigyázatos volt, és bárhova ment, mindig magával hordozta a koronát. Bejla királynak abban az időben élt egy fia, aki azonban nem törekedett a királyság elnyerésére, hanem saját birtokain Erdel tartományában visszavonulva nyugodtan élt. [-------] nak hívták.
Amióta azonban Otonusz király a trónra lépett, a tartomány népe elégedetlenkedett. Emiatt maga Otonusz király is elégedetlen és bánatos volt. Az ország népe is nyugtalankodott, állandósultak a felkelések, amik miatt a király is folytonos bizonytalanságban volt. Végül is egy nap elhatározta, hogy vadászatra indulás ürügye alatt elmegy Erdelbe, ott felkeresi Bejla király fiát, megnyeri őt, és egyesül vele. Ez volt a terve. Azután felfegyverkezett, és felkészült az útra. ------------- Tudomást szerzett az ő helyzetéről és az ország panaszairól.
Azután széltében-hosszában az országban elterjedt a híre annak, hogy Otonusz király teljesen felfegyverkezve vadászatra indult. De a királyi koronát állandóan magánál tartotta, azután elindult.
Őnáluk az volt a szokás, hogy rokonaik közül volt egy borászmesterük, akinél egy edényből sohasem hiányzott a bor. Amikor a király indulóban volt, a királyi koronát abba a borba rejtette el. Akik
(az edényt] látták, azt hitték, hogy abban a király számára bor van (elkészítve).
A király aztán vadászatra indulás ürügye alatt Erdel tartománya felé vette útját. Volt azonban a kíséretében néhány bég a rokonai közül. Amint éjjel-nappal egyfolytában mentek, a borászmester figyelmetlenségből nem vette észre, hogy az edény véletlenül leesett és elveszett. Amikor reggel lett, az illető csak akkor látta, hogy a boros edény eltűnt.
Azonnal értesítették erről a királyt. Amikor a király ezt megtudta, mindjárt visszafordult, és mivel aznap azon az úton senki sem haladt át, (az edényt) megtalálta. Így érkezett meg Bejla király fiához.
A hírnökök tovább úgy beszélik el, hogy abban az időben volt Erdel tartományának egy nagy bánja, akit Ladiszlausnak hívtak. A régi királyok ivadékai közül való volt. Értesítették arról, hogy Otonusz király az uralkodói koronát kivitte az országból. Amikor erről értesült, azonnal embereket küldött a királyi udvarba, hogy megtudják, milyen irányban távozott el a király.
Amikor azok a hírvivők megtudták a király titkát is, azonnal vissza siettek a bánhoz, és tudomására hozták, hogy a király Erdel tartományának irányában távozott el.
A bán egy csomó katonával a király elé vágtatva útját szegte. A királyt meglepve elfogták, a hatalom koronáját elvették tőle. Maga Ladiszlaus vette át [a koronát], és eltette.
Volt Erdel tartományában egy meredek (erős) vár, abba a királyt fogságba vetette. Így tehát Otonusz király fejére szakadt a szerencsétlenség, melytől mindig félt. Abban [a várban] foglyul ejtve örök rabságba esett.
Vers:
Börtönbe vetették őt megkötözve,
Sorsára az elválás pecsétjét égették.
Mivel Otonusz király rabságba esett, az ország [trónja] megüresedett. Amikor ez a hír elterjedt a világon, a rími pápa fülébe is eljutott.
Úgy regélik, hogy amióta a rími pápa Karoluszt Üngürüsz országába küldte, azóta már tíz év telt el. Mivel Otonusz király rabságba jutott, az ország trónja üresen maradt. Amikor ez a hír elterjedt a világon, a rími pápa is meghallotta, s azonnal levelet küldött Üngürüsz bégjeinek, melyben ezt írta: "Ti, akik Üngürüsz országának bégjei és legjobbjai vagytok, az én óhajtásomat nem fogadtátok el, és Karoluszt nem vártátok meg. Mostantól kezdve ne mondjátok, hogy [ezt] nem tudtuk. Méltók vagytok átkomra, s ezenkívül tudjátok meg, hogy szilárdan elhatároztam, hogy katonasággal személyesen megyünk ellenetek, hogy az én kívánságom teljesítve legyen. Nem bocsátok meg addig, amíg kívánságomat nem teljesítitek, s ha ezt megtagadjátok, azonnal készüljetek fel." Azután a levelet lepecsételte, egy futár kezébe adta, és sürgősen Üngürüsz bégjeihez küldte.
Amikor a levél Üngürüsz bégjeihez érkezett, örömmel fogadták, felállva fejezték ki tiszteletüket, és hallgatták tartalmát. A pápa átkától nagyon megijedtek, szükségesnek tartották, hogy parancsát teljesítsék. Összejöttek és tanácskoztak, a pápa parancsát elfogadták, és Karolusz királlyá választásával voltak elfoglalva. De mivel az ország koronáját Erdel bánja, Ladiszlaus ejtette hatalmába, nagy figyelemmel kezdtek Erdel felé figyelni, vajon hogyan alakul majd Üngürüsz országának a sorsa.
De gyerünk tovább. Mivel Üngürüsz bégjei meg akarták várni Karoluszt, azonnal levelet küldtek a bánhoz a királyi korona ügyében. "Légy kegyes - írták -, és az ország koronáját kiváló embereiddel küldd el Üsztüni Belgirádba. Nehogy másképp cselekedjél!"
Amikor a levél a bánhoz érkezett, mivel ő is a királyi családból származott, a következőket mondta: "Én magam is valóban királyi családi vérből való vagyok. Az országot neki, idegennek adtátok, [hát akkor] miért ne követelhessem azt én, akinek ehhez joga van." Mondván haragra gyulladt, és nem adta át nekik a koronát. A bégek ebből megértették, hogy ő is trónkövetelő.
Összejöttek tehát Üngürüsz bégjei, és megtárgyalták [az ügyet], és újból levelet szerkesztettek a bánnak, melyben ezt írták: "Te, aki Erdei tartományának bánja és fejedelme vagy, levelünket az összes bégek közös megegyezésével küldjük neked, és tudatjuk, hogy te is [a királyi család] leszármazottai közül való vagy, [s elismerjük], hogy méltó vagy a hatalomra, és megértettük akaratodat, de most a pápának az a kívánsága és parancsa, hogy várjuk meg Karloszt, és teljesítsük az á kívánságát, mert ha nem teljesítjük a parancsát, átok alá helyez bennünket, és biztos, hogy sereggel jön ellenünk. Most tehát légy kegyes, és az ország koronáját magad juttasd el hozzánk, vagy becsületes és érdemes embereiddel küldd el. Nehogy másképp cselekedjél. Küldd el, mert ha jóakarattal nem adod át, azonnal készülj fel. Nehogy azt mondd, hogy ezt nem tudtad. Ezután [további] követet nem küldünk. Így vedd ezt tudomásul!" Ezt a levelet küldték el a bánnak.
Azután az üngürüsz bégek katonaság gyűjtésével voltak elfoglalva, mert ha ő [a bán] megmakacsolja magát, [és nem adja vissza a koronát], sereggel mennek ellene, és bosszút állanak rajta.
Aztán ezt a levelet azonnal elküldték Erdel tartománya bánjának.
Amikor a bán megkapta a levelet, megértette tartalmát. Az üngürüsz bégek és a római pápa szövetsége alapos meggondolásra kényszerítene őt. Ezért aztán néhány kiváló emberével elküldte az ország koronáját Üngürüsz bégjeinek. Amikor az ország koronája megérkezett, és átvették, a római pápa parancsát teljesítették, bevárták Karloszt, és Iszá próféta őfényességének ezerháromszáztizedik évében megkoronázták.
Az ország összes bégjei meghódoltak neki. Azután Budinba mentek, ahol [Karlosz] elfoglalta a királyi trónt.
Vers:
A királyi méltóságra ő lett megkoronázva
És méltóságteljesen a trónra ült.
Karlosz király Iszá őfényességének ezerháromszázhuszonhatodik évében a Maros néven ismert folyó melletti Lipovában egy nagy kolostort építtetett. 65
A krónikás tovább úgy beszéli el, hogy mivel Erdel bánja az ország koronáját vonakodott visszaadni, kevés híján köztük kitört a háború. Mivel ez így történt, azt a törvényt hozták, hogy a királyi korona [ezentúl] Visegrádban legyen [egy elhelyezve] és megőrizve. Ahányszor új királyt választanak majd, abból a várból hozassák el a koronát és aztán vigyék oda vissza megőrzés céljából.
Ezek után a hírek tudója úgy adja elő, hogy amikor Karlosz király egyszer Visegrádra ment, váratlanul egy királyi udvarhoz tartozó ember rátámadt. Meztelen karddal rontott rá, levágta a királynak négy ujját, és megsebesítette.
Abban az időben Eflah országának volt egy fejedelme, akit Baszarat vajdának hívtak. Egyszer Karlosz király azt akarta, hogy támadjanak ellene és kerítsék kézre. Ebből a célból hadsereget gyűjtött, de Baszarat vajda is hírül vette a király készülődését, azonnal összeszedte Eflah lovas és gyalogos seregeit, és bátran felkészülve figyelte [a király mozdulatait]. Közben a király is elindult seregével Eflak tartománya felé. Meneteltek, vándoroltak, ettek, ittak, nagy utat tettek meg, és a végén megérkeztek Eflah tartományába.
Ezenközben Eflah fejedelme az Eflah tartományban levő meredek hegyek szorosait gyalogos puskásokkal és nyilas hadsereggel elállta, és egyes helyeken lesben állva, a lovasság egy részével, a szoros kapuját megszállta. A király közben bevonult hegyszorosba. A gyalogság előretört a lesből,, körülzárta a [király seregét]. A magas sziklákról puskatűz és nyílzápor alá vette, és köveket hengerítve a sziklaszorosban, Üngürüsz tartományának kiválóságát elpusztította.
A király is harcba kezdett. Amikor arra helyre ért, ahol a sziklaszoros el volt zárva, Baszarat vajda Eflah seregével találta magát szemben: Aznap a király seregét teljesen letörték, és a sziklaszorosban sokan elpusztultak vagy megsebesültek. A szorosban élelemhiány és szomjúság következtében sokat szenvedtek. Mivel aznap összeütköztek Eflah tartomány fejedelmével, mindkét oldalon heves küzdelem folyt, végül is a király seregét leverték, maradék embereit is megtörték.
Amikor a király ezt látta, volt egy kedves udvari embere, ezt mondta neki: "Légy az én- helyemben helyettesem, nekem abba kell hagynom a csatát!" Aztán elvált a seregtől. Azonnal átöltözött egy alattvalója ruháiba, és a hegyek között elmenekült.
Vers
A félelemtől sohasem volt nyugta,
Seregét elhagyta és megszökött.
Próza: A király seregét leverték és szétszórták A helyettesét elfogták, s mivel azt hitték, hogy ő Karlosz király, különféle kínzásokkal kivégezték Azután a királynak minden vagyonát, kincsét fejedelmi sátrát zsákmányul ejtették.
A hírek tudója tovább azt beszéli el, hogy Karlosz király szolgának átöltözve megmenekült. Sok veszedelmen esett keresztül, egy nap azonban visszaérkezett saját tartományába.
Több idő elteltével azonban sereget gyűjtött, és elindult Nimcseország ellen. Sok tartományt legyőzött és adófizetésre kötelezett.
Abban az időben Lehországnak volt egy uralkodója, akit Kaszimirosznak hívtak. Ez Iszá őfényességnek ezerháromszázharmincnegyedik évében felkerekedett, és Visegrád várába jött
Karlosz király meglátogatására. Nagy barátságot kötöttek, és a király sok napon keresztül fejedelmi vendéglátást rendezett számára. Azután elbúcsúztak, és a leh uralkodót szívélyes üdvözlettel hazaeresztette.
Abban az időben a cseh tartománynak is volt egy uralkodója, akit Johannesznek hívtak. Ő is félt a királytól, és ezért Iszá próféta 1335. évében Karlosz királyhoz [látogatásra] jött.
Visegrád várában találkoztak.
Iszá őfényességének ezerháromszázötvennyolcadik évében a tartomány különböző részéről híres és neves bégek jöttek [a királyhoz], és hódolatukat fejezték ki neki.
A hírek tudója elbeszélése tovább arról szól, hagy Karlosz királynak két fia volt. Az egyiket Anderjásnak, a másikat Ludovikusznak hívták. Azután a király egy bizonyos idő múlva katonaságot gyűjtött, Anderjás fiát is magával vitte, s mivel ő maga a puljai nemzetségből származott, azt akarta, hogy fiát, Anderjást Pulja vidékének királyává válasszák meg. Azután seregét összevonta, és elindult vele Szagirijja tartományába, ami egy hercegi tartomány. Ott három évig tartózkodott, s hajókat építtetett. Aztán rábízta a sereget fiára, Anderjásra, és Pulja tartományába küldte. Ő maga azonban visszatért Visegrád várába, s ott megállapodott. Ludovikusz nevű fia is vele volt.
Ezenközben Anderjás hajóra szállt, és kedvező széllel Pulja közelébe érkezett. Egy nap partra értek a hajók, Pulja földjére léptek. Abban az időben Pulja trónja üresedésben volt, nem volt uralkodója. Miután Anderjás annak a tartománynak a földjére lépett, a nép szívélyesen fogadta és üdvözölte. Parancsainak alávetették magukat, és Pulja tartomány uralkodójává választották, ahol [aztán] sokáig uralkodott.
Azután Karlosz király még negyvenkét évig uralkodott Üngürüsz országában. Aztán elhagyta a mulandóság palotáját, (86) és elutazott az örökkévalóság birodalmába.
Vers:
Nézd az eget, ennek a fejedelemnek is legörbítette a termetét,
Fáklyával meggyújtotta a világot, nagy tűzvészt okozott.
Oh, barátaim, ne tegyen benneteket dölyfössé a világ íze, (87)
Sok lelkes szeretetet osztott szét és sok keserű napot okozott.
Próza: Az évszázadok ismerői, a titkok tudói és a hírek elmondói úgy beszélik el és adják elő, hogy amikor
Karolusz király meghalt, az uralkodás fiára, Ludovikuszra maradt, aki trónra lépett. Mint ahogy előbb már elbeszéltük, Erdelben volt egy törzs, mely szikuli néven volt ismeretes. Ezenközben azonban Ladiszlaus bán is eltávozott a világból. Ő volt az, aki a királyi koronát makacskodott visszaadni. Neki maradt egy fia, akit szintén erdeli bánná neveztek ki.
Amikor Karolusz király meghalt, és fia, Ludovikusz lett a király, az Erdel tartományában élő szikali törzs nem akarta őt elismerni királynak, megmakacsolták magukat, és fellázadtak. Ez a törzs a királynak volt adófizetője. De azelőtt, amikor Karlosz király hadat viselt Iflah vajdája, Baszarat vajda ellen, és vereséget szenvedett, s Üngürüsz kiválóságai közül sokan elestek, kincsei pedig zsákmányul estek, ennél az oknál fogva, amikor fia, Ludovikusz lett a király, bosszút akart rajtuk állni. Ezért mindig okot és ürügyet keresett, s mivel most a szejkuli törzs fellázadt, felhasználta ezt ürügyül, hogy a szejkuli nép ellen hadat indítson. Ezt ürügyül felhasználva Iflah fejedelmén is bosszút akart állni. Végül is a szejkuli nép ellen készülődött, és ezen ürügy alatt katonaságot gyűjtött. "Először csak ez ellen a nép ellen indulunk hadjáratra" - mondta Ludovikusz király, és elindult.
A szejkuli nép azonban hírét vette, hogy a király ellenük fog jönni. Ekkor összejöttek, és tanácskoztak, mivel a királytól nagyon féltek, az aggodalom tengerébe merültek. Hűtlen cselekedetüket megbánták, [s emiatt] nagyon szomorkodtak. A király elé mentek, lábához borultak, és bocsánatért esedeztek. A király ugyan megbocsátotta bűnüket, de amikor Erdelbe érkezett, és megtekintette azt a vidéket, a lázadókat és makacskodókat elfogatta és legyilkoltatta. Az említett tartományt pedig a régi törvények betartására szorította.
De a királynak a valódi célja az volt, hogy Iflah és Bugdan fejedelmeit megbüntesse. Iflah tartományának abban az időben volt egy vajdája, Alekszander volt a neve.
Amikor a király Erdel tartományát ismét adófizetőjévé tette, egy nap hirtelen megindult Iflah fejedelme, Alekszander ellen. Amikor ez a hír Alekszanderhez érkezett, rettentően megrémült. Néhány kiváló emberével és az ország előkelőivel lóra ült, és a királyhoz érve lába elé borult, és kegyelmet kért tőle. Azzal a feltétellel, hogy beleegyezett az adófizetésbe, barátjának barátja, ellenségének ellensége lesz. A király visszaadta neki országát. De azután azonnal bevonult Bugdan tartományába. Bugdan tartományának a fejedelme szembeszállt vele, de a végén meghódolt neki, és alávetette magát parancsainak. A király onnan azután visszatért székhelyére pihenni.
A krónikások úgy beszélik tovább, hogy abban az időben a tatárok serege rajtaütésszerűen betört Bugdan tartományába, gyújtogattak és pusztítottak. Bugdan népe betöréseik elől sohasem volt biztonságban. A tatár sereg ismét támadásra készült
Bugdan ellen. Amikor Bugdan fejedelme megtudta szándékukat, abban az időben Erdelnek volt egy hősies bánja, akit [----- ]nak hívtak. Bugdan vajdája azonnal értesítette a bánt: "Szolgáljon tudomásodra, hatalmas bán, hogy a tatár seregnek az a szándéka, hogy ellenünk támad. Kegyeskedjél most [megengedni], hogy ezt a helyzetünket a királynak bejelentsük."
Mivel -így esedeztek, a bán a helyzetüket a valóság szerint felterjesztette a király trónjához. A király azonnal fegyverbe hívott néhány béget, és saját seregéből is néhány ezer katonát adott. Fővezérükül Erdel bánját nevezte ki, és a következő parancsot küldte neki: "Te, aki Erdel tartományának a bánja vagy, mihelyt parancsom hozzád érkezik, legyen tudomásodra, hogy ha a tatár sereg Bugdan tartományába betörne, íme ezzel a hozzád küldött sereggel és az erdeli csapatokkal szállj velük szembe, és büntesd meg őket. Nehogy másképpen cselekedjél."
Amikor ez a parancs megérkezett, a bán a parancs szerint hatalmas sereget gyűjtött össze, és készen várta [a tatárok támadását].
Miután azonban a tatár kánhoz megérkezett annak a híre, hogy Erdel tartományában a bánnak erős hadserege áll készen, lemondott arról, hogy betörjön Bugdan tartományába. Azonnal felkerekedett a tatár tartományból, és elindult a bán ellen.
De a bán is értesült [a kán] cselekedetéről és szándékáról, s elindult seregével ellene. Az ország határán találkoztak a kán és a bán. Mindkét fél nyeregbe pattant, és megkezdődött a csata, melyben rengeteg tatár katona esett el. Végül is az üngürüsz seregnek kedvezett a szerencse, a kán seregét legyőzte és széjjelverte. Magát a kánt is elevenen kézre keltették és elfogták.
Közben Ludovikusz király, aki abban az időben Visegrádon tartózkodott, figyelemmel kísérte a bán cselekedeteit. Mivel a kán kézre került, [a bán] megkötözve azonnal a királyhoz küldte. Egy nap a kánt a király trónjához vezették, és a színe elé bocsátották. A királyt pedig ez az esemény nagyon megörvendeztette, és a bánnak s összes bégeknek értékes ajándékokat adott. Aztán megparancsolta, hogy az egész országot díszítsék fel, majd néhány napig ittak, mulattak.
Azután rövid időn belül a király összegyűjtötte seregét,, és elindult a Hirvát és Szalavin országok ellen.
Azoknak az országoknak a fejedelmei nagyon féltek a királytól, eléje járultak, meghódoltak, adófizetőivé váltak, és így megmenekültek.
Miután a király ezeknek a tartományoknak az ügyét elrendezte, Damacsija tartományába ment, mely hercegi tartomány és Venedikhez tartozik. Itt elfoglalta Zadrát, Sebeniket s ezeken kívül sok várat. Itt a tenger partján időzvén, hirtelen megérkezett a tengeren Venedik hajóhada, megrohanták a király seregét, és Üngürüsz kiváló és híres emberei közül sokat legyilkoltak.
A királynak ezzel a hadjárattal az volt a célja, hogy átkeljen Pulia tartományába, mivel Ludivikusz tetvére, Anderjás Pulia környékének volt az uralkodója. Azon a vidéken egy nagy firenk bégnek volt egy szépséges lánya, s Anderjás király ezt a lányt vette el feleségül. Volt azon a környéken egy nagy, virágzó város, melyet Tarentnek hívtak Annak a városnak volt egy uralkodója, akinek Ludivikusz volt a neve.
A hírek ismerője elbeszélése arról szól, hogy Anderjás király felesége ezzel a Ludivikusz a béggel összeszűrte a levet, és vele szeretkezett Annak a vidéknek a bégjei pedig Anderjás király üngürüszi származása miatt nem szerették, és csak a kardtól való félelmükben színlelték az engedelmességet. Néha, amikor összejöttek, mondogatták egymásnak: "Nem akadt egy közülünk való alkalmas bégfi [királyunknak]? Mi értelme van annak, hogy idegen tartományból őt hozták a nyakunkra?"
Állandóan ilyen beszédeket hangoztattak. Közben Anderjás király felesége Ludivikusszal élte világát.
Egy nap az a bég [Ludivikusz] a római pápának a következő üzenetet küldte: "Kegyeskedjék Anderjás király helyét [királyságát] és feleségét nekem odaítélni. Ha nekem ezt megadja, akkor Kegyelmességednek nagy kincset fizetünk." Ezt az ajánlatot tette. A római pápa pedig kincsvágyó lévén ezt mondta: "Barátságot színlelve Anderjással fejezzétek be az ügyét. Mi Anderjás helyét és feleségét elvesszük " Ezt a választ adta.
Amikor Ludivikusz ilyen választ kapott a római pápától, azonnal értesítette erről Anderjás király feleségét, és vele teljes egyetértésben elhatározták, hogy rövid időn belül a király életére törnek. A törték nagy igyekezettel a fejüket, hogy cselvetéssel teszik el láb alól a királyt. Végül is egy nap alkalmat talált az asszony, és a király ételébe mérget kevert.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
