A MONGOLOK TITKOS TÖRTÉNETE
MONGKOL-UN NIUCSA TOBCSAAN
Mongolból fordította Ligeti Lajos
A verseket fordította Képes Géza
Gondolat Kiadó, Budapest, 1962
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Ligeti Lajos (1902-1987)

Tartalom

Előszó
Első könyv
Második könyv
Harmadik könyv
Negyedik könyv
Ötödik könyv
Hatodik könyv
Hetedik könyv
Nyolcadik könyv
Kilencedik könyv
Tizedik könyv
Tizenegyedik könyv
Tizenkettedik könyv

ELŐSZÓ

"A mongolok titkos történetét", a mongol nyelvnek és irodalomnak ezt a ma ismert legrégibb emlékét aránylag nemrég fedezték fel az orientalisták a tudomány és a világirodalom számára. Szövege csaknem kalandos körülmények között hagyományozódott ránk.
Az eredeti mongol nyelvű, mongol írásos szöveg nem maradt fenn. Mégsem veszett el örökre, s ezt annak köszönhetjük, hogy a kínaiak a XIV. század végén, csaknem másfél száz esztendővel keletkezése után, a mongol szöveget kínai írásjegyekkel átírták tolmácsiskolájuk számára, oktatás céljából; a sorok közt az egyes mongol szavakhoz kínai értelmezést fűztek, és minden egyes szakasz végéhez a mongol szöveget röviden összefoglaló kínai fordítást csatoltak. A mű ez újabb változatának sem az eredetije, sem annak egykorú másolatai nem maradtak fenn. Szerencsére, teljes szövegét belemásolták a hatalmas, 22 877 könyvet tartalmazó császári gyűjteménybe, a Jung-lo ta-tienbe. E gyűjteményt 1408-ban fejezték be, és két példány is készült belőle. Ezek közül az egyik 1645-ben Nankingban lett a lángok martaléka, a másik 1900-ban Pekingben. A Jung-lo ta-tien teljes megsemmisülése előtt azonban a kínai írástudók több könyvet lemásoltak belőle. Ezek közé tartozott "A mongolok titkos története" is. Egy ideig kéziratos másolatokban terjedt az érdeklődők egyre táguló körében, 1908-ban aztán Je Tö-hui közzétette első nyomtatott kiadását.
Ilyen előzmények után aligha meglepő, hogy e művel kapcsolatban felmerülő számos lényeges kérdésre még ma sem tudunk kielégítő feleletet adni.
Teljes homály borítja a szerző személyét, életét és működését. A lezajlott szenvedélyes vita ellenére sem világos, mikor írta meg művét a mongol Anonymus: a vélemények 1240, 1252 és 1264 között oszlanak meg. Nem ismerjük a mű eredeti címét sem; "A mongolok titkos története" - mint cím - nem régibb a XIV. század második felénél. Nyilvánvalóan nem eredeti a mű felosztása tizenkét könyvre, még kevésbé 282 szakaszra való tagolása.
Vita folyik műfaji meghatározása körül is: a történeti művek vagy a szépirodalmi termékek közé kell-e sorolnunk. "A mongolok titkos történetét"? Ez azonban már meddő vita. Kiindulópontja az a téves nézet, hogy a keleti irodalmi műfajok - így a mongol műfajok is - azonosak a nyugatiakkal, és azokkal gépiesen összeegyeztethetők. Arról nem is beszélve, hogy a társadalmi fejlődés adott szakaszán bizonyos "tiszta" műfajok még ott sem találhatók meg, ahol azok később világosan kifejlődtek.
"A mongolok titkos történetének" sajátosságaiból következik, hogy akadnak benne száraz, számunkra unalmas, katalógusszerű részletek, mint az egyes családfák véget nem érő ismertetése, vagy a 95 ezredes felsorolása. De ugyanakkor bőven találunk művészien ábrázolt, egyszerű eszközökkel apró részleteikben is megelevenített jeleneteket, mint amilyen Temüdzsin menekülése a merkitek elől, amikor Börtének nem jut ló; vagy amikor Temüdzsin Boorcsu segítségével visszaszerzi az elrabolt nyolc paripát; vagy amikor Mönglik atya felszedi fiának, Teb-tenggerinek a tűzhely peremére esett süvegét. És folytathatnók a felsorolást még igen hosszan. Ugyanígy egymást váltogatja stílusában a fenséges és a közönséges, nyelvében az ünnepélyes és a hétköznapi.
De függetlenül minden problémájától, minden nehézkességétől, "A mongolok titkos története" hallatlanul izgalmas olvasmány, mert leplezetlenül feltárja, szándéka ellenére, mint indult el világhódító útjára a jelentéktelen kis mongol törzsfőnöknek, Jiszügejnek a fia, Temüdzsin, mint lett Temüdzsinből Dzsingisz kán, és milyen szerény kezdetekből sarjadt ki a hatalmas mongol világbirodalom. Nem véletlen hát az az egyre növekvő érdeklődés, melynek eredményeképpen máris lefordították német, orosz, francia, angol, japán, török és cseh nyelvre, továbbá mai kínaira, s végül több fordító tollából, több változatban megjelent modern mongol nyelven is.
A mi számunkra "A mongolok titkos története" persze egyebet is jelent, mint egyszerű útikalauzt, melynek a segítségével talán valamennyire könnyebben tájékozódunk a világtörténelem egyik jelentős korszakában. Feltárulkozik lapjairól: honnan indult el a magyarországi tatárjárás. Mi több, a könyvben rólunk, magyarokról is szó esik, a meghódított nyugati népek sorában ott olvashatunk a madzsarokról is.
Végül, de nem utolsósorban, hasznos útmutatással szolgálhat ez a könyv - ha közvetett formában is - a magyar ősköltészet számos vitatott vagy fel sem vetett kérdésében. A mongol Anonymus segítségével talán könnyebben megértjük a magyar honfoglalás mesemondóit és igriceit, akiket oly határozott formában elutasított magától a magyar Anonymus, de akiknek a hatása alól, szerencsére, mégsem sikerült magát teljesen kivonnia.
Fordításomban hűségre törekedtem; ebben az annyit vitatott műben a pontosság a helyes értelmezés kulcsa. Ugyanakkor igyekeztem elkerülni a szolgai fordítás veszedelmeit is: olykor mellőztem egy-egy mongol szó átültetését, mert az a magyarban felesleges, pongyola lett volna; máskor meg befűztem egy-egy szót, mert a mongol tömörség nálunk homályosságra vezetett volna. Mindebben megpróbáltam mértéket tartani, nehogy átírjam, stílusában meghamisítsam az eredeti művet.
A mongol szöveg helyes értelmezése számos ponton vita tárgyát képezi ma is. Fordításomban figyelembe vettem mások legújabb magyarázatait, néhány helynek magam kísérlem meg itt első ízben az eddigiektől eltérő értelmezését; egy-két esetben fordításom ideiglenesnek tekintem (ezekre az esetekre a jegyzetekben utalok).
A fordításban a mongol neveket és szavakat a magyar helyesírás szerint adom. E nevekben az aa, ee írásmód (pl. baatur, Szübeetej) betű szerint értelmezendő, tehát nem hosszú á-nak és é-nek, hanem két szótagnak. A magyarban régóta használatos, meghonosodott neveket ettől a szabálytól eltérően, bevett alakjukban idézem: Dzsingisz kán ( nem Csinggisz kan), Kerülen (nem Kelüren), Szelenga (nem Szelengge) stb. A Név- és szómutató azonban minden esetben utal a mongol szövegben használt eredeti alakra is.
A mongol nevek gyakran több alakban jelentkeznek. Az eredeti mongol szövegnek ezen ingadozásait pontosan követem, a Név- és szómutató, valamint a Jegyzetek azonban e szétágazó változatokat egybefogják, és, ahol kell, magyarázzák.
A Jegyzetek a szöveg megértéséhez szükséges magyarázatokat tartalmazzák, a terjedelem korlátai miatt a teljesség igénye nélkül. Az érdeklődők további tájékoztatására, de meg tudományos eligazítás céljából is, az egyes kérdések megtárgyalásához rövid bibliográfiai utalások járulnak.
Az Utószó a Jegyzetek szétszórt tanúságait összegezi, kiegészíti. Feleletet próbál keresni olyan kérdésekre, amelyek a mongol mű egészét érintik. Ilyenek: mi a helyzet jelenleg "A mongolok titkos történetének" eredeti szövege körül? Mit tudunk e kor mongol irodalmának hasonló termékeiről? Mi a viszonyuk e műveknek a "Titkos történethez", és hogyan segítik annak megértését? Ki lehetett "A mongolok titkos történetének" a szerzője? Mi lehetett az eredeti címe? Mikor keletkezett? Mai formájában miféle későbbi betoldásokat tartalmaz?
Végül, "A mongolok titkos történetének" nagy anyagában való eligazodást kívánja megkönnyíteni a Név- és szómutató, a Dzsingisz kán családfáját bemutató vázlatok, a térképek, az időrendi táblázat és a legfontosabb tudományos munkák bibliográfiája.
1961. október 1.
Ligeti Lajos

ELSŐ KÖNYV

Dzsingisz kán mondai ősei. Dobun-mergen a félszemű Duva-szokor segítségével feleséget szerez magának. Dobun-mergen vadász-zsákmányhoz és szolgához jut. Alan-koa egységre inti öt fiát. A testvérek kitagadják Bodon-csart, mire az egy ócska gebével beveszi magát a pusztába. Egy gazdátlan nép mellett telepszik meg, később ezt a népet testvérei segítségével meghódítja. A mongol nemzetségek mondai kialakulása. Ambakaj kagánt, minden mongolok urát a tatárok elfogják, és rabságra vetik. Jiszügej rablással megszerzi magának feleségül Höelünt, a merkit Jeke-csiledü fiatal feleségét. A mongolok Ambakaj utódjaként Kutulát teszik meg kagánnak. Megszületik Temüdzsin. A még gyermek Temüdzsint apja, Jiszügej lánynézőbe viszi, és eljegyzi Börtével. Hazatérőben Jiszügej betéved a tatárokhoz, s azok alattomban megmérgezik.

(1) Dzsingisz kán származása. Élt egy kékesszürke farkas, ki az Ég rendeléséből született. Felesége egy rőtes szarvasünő volt. Átkeltek a Tenggisz taván, megszálltak az Onon folyó forrásánál, a Burkan-kaldun hegyénél, ott született meg fiuk, Batacsikan.
(2) Batacsikan fia Tamacsa volt, Tamacsa fia Koricsar-mergen, Koricsar-mergen fia Audzsam-boroul, Audzsam-boroul fia Szali-kacsau, Szali-kacsau fia Jeke-nidün, Jeke-nidün fia Szem-szocsi, Szem-szocsi fia Karcsu,
(3) Karcsu fia Bordzsigidaj-mergen, Bordzsigidaj-mergen felesége pedig Mongkoldzsin-koa. Bordzsigidaj-mergen fiát Torokoldzsin-bajannak hítták, ennek volt egy felesége, Borokcsin-koa, egy legénye, Boroldaj-szujalbi és két pompás paripája, a Barna meg a Szürke. Torokoldzsinnak két fia született, Duva-szokor, a vak, meg Dobun-mergen, az okos.
(4) Duva-szokornak csak egy szeme volt, a homloka közepén, de háromnapi járóföldre ellátott vele.
(5) Egyszer Duva-szokor öccsével, Dobun-mergennel felment a Burkan-kaldunra. Amint Duva-szokor a Burkan-kaldunról lenézett, meglátta, hogy a Tönggelik patak mentén egy csomó ember közeledik feléjük.
(6) Ekkor így szólt: Az errefelé vonuló emberek között az egyik fekete ernyős kocsi bakján egy szép leány ül. Ha még nem adták férjhez, öcsém, Dobun-mergen, megkérem neked. És odaküldte öccsét, Dobun-mergent, nézné meg.
(7) Amikor Dobun-mergen odaért az emberekhez, kiderült, hogy a leány csakugyan nagyon szép és jóhírű, Alan-koa a neve, és még nem adták férjhez.
(8) Ezzel a csomó emberrel pedig így állt a dolog. A Köl-barkudzsin völgykatlan urának, Barkudaj-mergennek a leányát, akit Barkudzsin-koának hívtak, a kori-tümetek fejéhez, Korilartaj-mergenhez adták feleségül. A kori-tümetek földjén, az Arik-uszun vize mellett Korilartaj-mergen felesége, Barkudzsin-koa szülte ezt az Alan-koa nevezetű leányt.
(9) Korilartaj-mergen azonban megharagudott, mert a kori-tümetek földjén elzárták előle coboly- és mókus-vadászterületeit, megalakította hát a Korilar-nemzetséget, és mivel Burkan-kaldun földje vadban gazdag és jó, megindult, hogy átvonuljon Burkan-kaldun uraihoz, az urjankaj Burkan-boszkakszanhoz és Sincsi-bajanhoz. Ez a története annak, hogyan kérték meg a Kori-tümet-nembeli Korilartaj-mergen leányát, az Arik-uszun vizénél született Alan-koát, és hogyan vette őt feleségül Dobun-mergen.
(10) Alan-koa tehát Dobun-mergenhez ment feleségül, és két fiat szült neki. A fiúkat Bügünütejnek és Belgünütejnek hívták.
(11) Dobun-mergen bátyjának, Duva-szokornak négy fia volt. Közben Duva-szokor meghalt. Halála után fiai nagybátyjukat, Dobun-mergent kitagadták a családból, gyalázkodva otthagyták őt, és elvonultak. Megalakították a Dörben-nemzetséget, ebből keletkezett a dörben nép.
(12) Egyszer azután Dobun-mergen a Tokocsak dombra ment vadászni. Az erdőben összetalálkozott egy Urjangkaj-nemzetségbeli emberrel, aki egy hároméves szarvast ejtett el, és éppen oldalasának meg belsőségeinek sütésével foglalatoskodott.
(13) Dobun-mergen rászólt: Bajtárs, vadász-zsákmányt, hé! Adom, mondotta az, és a tüdőt, a fél szügyöt meg a bőrt megtartva magának, a hároméves szarvas többi húsát mind odaadta Dobun-mergennek.
(14) Dobun-mergen a hároméves szarvast felrakta lovára. Amint ment, mendegélt, útközben összetalálkozott egy szegény emberrel, aki kézen fogva vezette a fiát.
(15) Dobun-mergen megkérdezte: Miféle ember vagy? Erre az ember így felelt: Maalik vagyok, a Bajaut-nembeli, nagy ínségben élek. Adj nekem annak a vadnak a húsából, odaadom érte a fiamat.
(16) Dobun-mergen erre a hároméves szarvas fél combját levágta, odaadta; a fiút meg magával vitte, hogy a házában szolgáljon.
(17) Ezenközben Dobun-mergen meghalt. Dobun-mergen halála után Alan-koa, bár nem volt férje, három fiút szült. Ezeket Buku-kadaginak, Bukatu-szaldzsinak és Bodoncsarnak, az ostobának hívták.
(18) A korábban Dobun-mergentől született két fiú, Belgünütej és Bügünütej így kezdett tanakodni anyjuk, Alan-koa háta mögött: Anyánknak nincsenek fivérei, nincsen vele egy fedél alatt élő férfi-atyafisága, nincsen férje, mégis ezt a három fiút szülte. A házban az egyedüli férfi Maalik, a Bajaut-nembeli, a három fiú bizonyosan az övé. Anyjuk, Alan-koa megtudta, mit beszélnek a gyerekek róla a háta mögött.
(19) Egyszer aztán tavasszal megsütött egy télen született bárányt, fiait, Belgünütejt, Bügünütejt, Buku-katagit, Bukatu-szaldzsit, Bodoncsart, az ostobát, mind az ötöt leültette sorjában, és mindegyiknek adott a kezébe egy-egy nyílvesszőt. Törjétek el - mondotta. Azok minden nehézség nélkül széttörték az egyes nyílvesszőket. Majd csomóba kötött öt nyílvesszőt, azt adta oda, és így szólt: Ezt törjétek szét. A csomóba kötött öt nyílvesszőt mind az öten kézbe vették, egyik a másik után, sorjában, de eltörni nem tudták.
(20) Anyjuk, Alan-koa erre így szólt: Fiaim, Belgünütej és Bügünütej, te engem magatok között gyanúsítgattok, hogy kié, kinek a nemzetségéből való a három fiú, akit szültem. Hogy gyanakodtok, igazatok van.
(21) Éjszakáról éjszakára egy ragyogó, aranyos férfi jött hozzám a jurta fényeresztő nyílásának vagy az ajtóhomlokzatnak a fénynyalábján, megcirógatta hasamat, és fénysugara méhembe hatolt. Amikor elment, a nap és a hold sugarán távozott kúszva, mint valami aranyos eb.

Esztelenül mit fecsegtek?
Eszes ember érti a jelt:
Ég isten fiai ők.
Fekete fejű férfiak
Fel nem érnek hozzájuk.
Mikor majd mindenek kánjai lesznek:
Mindent megért a köznép is.

(22) Ezután Alan-koa intő szóval fordult öt fiához: Fiaim, mind az öten egyazon anyaméhből jöttetek a világra. Ha külön-külön maradtok, mint az iménti öt nyílvessző, akkor akárcsak az egyes nyílvesszőket, bárki könnyen összetör benneteket. De ha csomóba kötött nyílvesszők módjára együtt, egy akaraton lesztek, ugyan ki boldogulna veletek egykönnyen? Közben anyjuk, Alan-koa meghalt.
(23) Anyjuk, Alan-koa halála után az öt testvér osztozkodni kezdett a vagyonon. Belgünütej, Bügünütej, Buku-katagi és Bukatu-szaldzsi, ők négyen kivették részüket, de Bodoncsarról azt mondották, hogy ostoba bolond, nem számít a családhoz, ezért neki részt nem adtak.
(24) Miután kitagadták a családból, így szólt Bodoncsar: Minek maradjak itt? Felszállt túros hátú, hátán fekete csíkos, csonka farkú pej lovára. Ha meghal, meghalok, ha életben marad, én is életben maradok - mondotta, és útnak indította lovát az Onon mentén lefelé. Ment, csak ment, egyszer aztán elérkezett a Baldzsun szigethez; itt szalmából kunyhót készített magának, s megtelepedett benne.
(25) Ahogy így éldegélt, meglátta egyszer, amint egy barna nőstény sólyom egy fácánt ejtett el, és éppen lakmározott belőle. Túros hátú, csonka farkú, hátán fekete csíkos pej lovának szőréből hurkot készített, azzal elfogta a madarat, és gondjába vette.
(26) Amikor nem volt mit ennie, lesbe állt, és a farkasoktól sziklaszirthez űzött vadakat lenyilazta, s így táplálkozott; de táplálékul összegyűjtötte magának a farkasok maradék ételét is. Ekképpen jól tartotta a maga torkát meg a barna solymát. Eltelt ez az év.
(27) Kitavaszodott, megjöttek a vadkacsák, barna solymát éhkoppra fogta, majd rájuk szabadította. Az elejtett vadkacsákat meg vadlibákat szerteszét aggatta, úgyhogy

Ott vén fákról szállott bűz,
Odvas törzsekről terjedt a szag.

(28) Düjren hegyének északi oldaláról, a Tönggelik patak mentén lefelé vonulva, egy csapat nép jött ide, nyáját legeltetve. Bodoncsar solymászás után ehhez a néphez ment, nappal kumiszt ivott náluk, éjszakára azonban szalmakunyhójába tért aludni.
(29) Ezek az emberek Bodoncsartól kérték a barna sólymot, az nem adta. De nem kérdezték tőle, ki fia, mely nemzetségből való; Bodoncsar sem kérdezte tőlük, miféle nép is ők. Így éldegéltek együtt.
(30) Bátyja, Buku-katagi ide jött megkeresni öccsét, Bodoncsart, az ostobát, minthogy erre, az Onon mentén lefelé távozott. Megkérdezte az embereket, akik a Tönggelik patak mentén lefelé vonulva jöttek ide, nem láttak-e ilyen meg ilyen embert, ilyen meg ilyen lovon.
(31) Ezek az emberek így feleltek: Van itt ember is, ló is olyasféle, amilyent kérdezel. Van egy barna sólyma is. Minden áldott nap ide jön hozzánk, kumiszt iszik, aztán elmegy; az éjszakát, ki tudja, hol tölti. Amikor északnyugatról fúj a szél, a barna sólymától elfogott vadkacsák meg vadlibák tollai, pihéi úgy szállnak kavarogva errefelé, mint hópelyhek a fergetegben. A közelben kell lennie, ebben az időben szokott megjönni. Várj csak egy kicsit!
(32) Rövid idő múlva egy ember közeledett a Tönggelik patak mentén felfelé; mikor odaért, látta, hogy csakugyan Bodoncsar az. Amint bátyja, Buku-katagi megpillantotta őt, megismerte, és magával vitte. Az Onon mentén felfelé elügettek.
(33) Bodoncsar bátyja, Buku-katagi nyomában ügetett lovával, egyszer csak megszólalt: Bátya, bátya, úgy van az rendjén, ha feje van a testnek, gallérja a ruhának! De bátyja, Buku-katagi ügyet sem vetett a beszédre.
(34) Bodoncsar ugyanezt megint elmondta, bátyja azonban most sem hederített rá, választ neki nem adott. Menet közben Bodoncsar újra elmondta ugyane szavakat, mire így szólt a bátyja: Mit jelentsenek imént ismételgetett szavaid?
(35) Ekkor így szólt Bodoncsar: Annál az előbbi, Tönggelik patak menti népnél nincs nagy meg kicsiny, rossz meg jó, nincs fej meg pata, egyenlők mind. Könnyű nép. Rohanjuk meg őket.
(36) Erre aztán helyeselt a bátyja. Ha így van, ahogy hazaérünk, megbeszéljük a dolgot a testvérekkel, és megrohanjuk ezt a népet - állapodtak meg.
(37) Ahogy hazaértek, a testvérek meghányták-vetették a tennivalókat, és lóra kaptak. Magának Bodoncsarnak meghagyták, nyargaljon előre előörsnek.
(38) Bodoncsar, az előörs, rájuk rontott, és egy nőt rabolt magának, aki a terhesség fele idejében járt. Megkérdezte: Melyik nemzetségbe tartozol? A nő így válaszolt: A dzsarcsiutok Adangkan-Urjangkaj-nemzetségből származom.
(39) Ezt a népet a testvérek, öten, megrohanták hát, kirabolták, s ekképpen vagyonhoz, szolganéphez meg szálláshelyhez jutottak.
(40) A terhesség fele idejében tartó nő Bodoncsarhoz ment, s egy fiúgyermeket szült neki. Minthogy idegen nép fia volt, Dzsadzsiradajnak nevezték el; ő lett a dzsadaranok őse. Dzsadaradaj fiát Tügüüdejnek hívták. Tügüüdej fia Büri-bulcsiru, Büri-bulcsiru fia Kara-kadaan, Kara-kadaan fia Dzsamuka volt. Ezek lettek a Dzsadaran-nembeliek.
(41) Ez az asszony még egy fiút szült Bodoncsartól; minthogy rablással szerzett asszony volt, a fiút Baaridajnak nevezték el, ő lett a baarinok őse. Baaridaj fia Csidukul-bökö volt. Csidukul-bökönek sok volt a felesége, fia temérdek született. Tőlük származtak a Menen-baarin- nembeliek.
(42) Belgünütejtől valók a Belgünüt-nembeliek, Bügünütejtől a Bügünüt-nembeliek, Buku-katagitól a Katagin-nembeliek, Bukatu-szaldzsitól a Szaldzsiut-nembeliek, Bodoncsartól a Bordzsigin-nembeliek.
(43) Bodoncsar maga választotta feleségétől született fiát Barimsiiratu-kabicsinak hívták. Kabicsi-baatur anyjának hozományba hozott szolgálóját Bodoncsar magához vette ágyasul, tőle is született egy fia. Ennek Dzsevüredej lett a neve. Dzsevüredej kezdetben részt vehetett az áldozati szertartásokon.
(44) De amikor Bodoncsar meghalt, Dzsevüredejt kitiltották az áldozati szertartásokról; azt mondták róla, hogy a házban állandóan ott tartózkodott egy Adangka-Urjangkaj-nemzetségbeli ember, s ő bizonyosan attól való. Erre megalakította a Dzsevürejt-nemzetséget, s ő lett a dzseüretek őse.
(45) Kabicsi-baaturnak Menen-tudun volt a fia. Menen-tuduntól hét fiú származott: Kacsi-külük, Kacsin, Kacsiu, Kacsula, Karaldaj, Kacsiun és Nacsin-baatur.
(46) Kacsi-külüknek a fia Kajdu volt, aki Nomolun anyától született. Kacsin fiát Nojagidajnak nevezték, uras természete miatt; tőle valók a Nojakin-nembeliek. Kacsiu fiát Barulatajnak hívták, nagy darab ember volt és falánk az evésben; tőle valók a Barulasz-nembeliek. Kacsula fiait, mivel szintén nagyevők voltak, Nagy Barulának meg Kis Barulának hívák. Őket is Barulasz-nembelieknek tartották, és az Erdemtü-Barula, a Tödöen-Barula meg a többi Barula tőlük ered. Karaldajnak a fiai a kásáért illemet nem ismerve marakodtak, ezért tőlük származtatják a Budaat-nembelieket. Kacsiunnak a fiát Adarkidajnak hívták, mivel a testvérek között csak hordta a rágalmakat; tőle valók az Adargin-nembeliek. Nacsin-baaturnak a fiait Uruudajnak és Mangkutajnak nevezték, tőlük származnak az Uruut- és Mangkut-nembeliek. Nacsin-baatur maga választotta feleségétől született fiait Sidzsuudajnak és Dokoladajnak hívták.
(47) Kajdunak három fia született, Baj-singkor-doksin, Csarakaj-lingku és Csaudzsin-örtegej. Baj-singkornak a fia Tumbinaj-szecsen volt. Csarakaj-lingkunak a fiától, Szenggüm-bilgétől és Ambakajtól származnak a Tajcsiut-nembeliek. Csarakaj-lingkunak azt a fiát, aki sógornőjéből lett feleségétől született, Beszütejnek hívták; tőle valók a Beszüt-nembeliek. Csaudzsin-örtegej fiaitól származnak az Oronar-, Kongkotan-, Arulat-, Szünit-, Kabturkasz- és a Genigesz-nembeliek.
(48) Tumbinaj-szecsen fia Kabul kagán és Szem-csecsüle volt. Szem-szecsüle fiát Bültecsü-baaturnak hívták. Kabul kagánnak hét fia született, közülük a legidősebbnek Ökin-barkak volt a neve, utána következtek Bartan-baatur, Kutuktu-mönggür, Kutula kagán, Kulan, Kadaan és Tödöen-otcsigin.
(49) Ökin-barkak fia Kutuktu-jürki, Kutuktu-jürki fia Szecse-beki és Tajcsu volt; tőlük származnak a Jürki-nembeliek.
(50) Bartan-baatur fia Möngetü-kijan, Nekün-tajsi, Jiszügej-baatur és Daritaj-otcsigin, ez a négy volt. Kutuktu-mönggür fia Büri-bökö volt, az Onon erdejében rendezett lakomán ő hasította szét Belgütej vállát.
(51) Kutula kagántól három fiú származott: Dzsocsi, Girmau és Altan. Kulan-baatur fia Jeke-cseren volt, ő volt a Badaj és Kislik nevezetű darkánok ura. Kadaan és Tödöen magtalan maradt.
(52) Valamennyi mongolnak Kabul kagán volt a kormányzója. Kabul kagán után, Kabul kagán végakarata szerint - bár neki magának hét fia volt -, Szenggüm-bilge fia, Ambakaj kagán lett minden mongolok ura.
(53) Ambakaj kagán a leányát a Bujur tó és a Kölen tó között, az Ursiun folyónál élő ajriut- és bujruut-tatárokhoz adta feleségül. Felkerekedett hát, hogy leányát személyesen odakísérje, közben azonban a tatár dzsüjin nép elfogta őt. Amikor a kitat Altan kagánhoz vitték Ambakaj kagánt, az egy Beszüt-nembeli emberre, Balakacsi követre ezt az üzenetet bízta:
Mondd meg Kabul kagán hét fia közül a középsőnek, Kutulának, mondd meg tíz fiam közül Kadaan-tajsinak a következőket: Ha egyszer mindenek kagánja, a nép ura lesztek, példámon okulva óvakodjatok lányotokat személyesen elkísérni a vőlegényéhez. Tatár nép tart fogva engem.

Míg öt körmötök el nem vásik,
Mind a tíz ujjatok el nem kopik,
Ne szűnjetek bosszút állni,
Ne szánjátok, ki megsértett.

Ezt üzente.
(54) Ebben az időben történt, hogy Jiszügej-baatur szokása szerint az Onon mellett solymászott, mikor összeakadt a merkit Jeke-csiledüvel, amint az az olkunuut néptől éppen egy leányt kísért haza feleségül. Jiszügej-baatur nyakát előre szegve kémlelődött, s úgy látta, hogy a nő rendkívül szép. Hazavágtatott, magával hozta bátyját, Nekün-tajsit meg öccsét, Daritaj-otcsigint.
(55) Érkeztükre Csiledü megrettent. Gyors pejlova volt, megvagdosta pejkója tomporát, és egy dombon át eliramodott. Azok hárman utána. Csiledü megkerülte a domb kiugró lábát, és visszatért kocsijához. Höelün nagyasszony ekkor így szólt hozzá: Láttad azt a három embert? Még a szemük sem áll jól. Olyan a nézésük, mintha életedre törnének. Ha megmarad életed,

Fenn a bakon szép lányokat,
Fekete kocsin asszonyokat,
Majd találsz te
Magadnak.

Ha megmarad életed, leányt is, asszonyt is lelsz te magadnak. Ha más a neve, nevezd el őt is Höelünnek. Menekülj! Szívd magadba szagomat, és eredj! Levetette ingét, az meg kinyújtott karral, lóhátról elvette. Ekkorra a három ember megkerülte a domb kiugró lábát, és odaért. Csiledü a gyors pej tomporát megcsapkodta, gyorsan elfutamodott, és az Onon mentén felfelé elmenekült.
(56) Azok hárman nyomába szegődtek, hét dombon át üldözték, aztán visszajöttek. Höelün nagyasszony kocsiját vezetékre fogva Jiszügej-baatur vezette, bátyja, Nekün-tajsi a menet élére állt, öccse, Daritaj-otcsigin a kocsirúd mellett haladt. Amikor így mentek, Höelün nagyasszony megszólalt: Én jó uram, Csiledü,

Szembe fúvó vad szelek
Szép fürtjeid nem tépázták,
Sem gyomrod a pusztán
Soha éhség nem gyötörte.

De most mi lesz? Mit tesz majd, mikor két oldalfonata hol a hátára vetődik, hol a mellére pattan, hol előre, hol hátra? Mi lesz vele! Ezt mondta, s úgy zokogott hangosan, hogy hullámokat vetett tőle az Onon, és belerengett a parti erdő. Amint így mentek, egyszer csak melléje lépett Daritaj-otcsigin, és így szólt:

Most kit ölelni vágyol,
Már sok hágón átalhágott;
Sóhajtozva kiért sírsz,
Sok vízen átkelt.
Hívod ugyan, hátra nem néz,
Hogy téged lásson.
Keresheted, nincs nyoma,
Kesereghetsz, hiába!

Csendben légy - intette őt. Ezután hazavitte Höelün nagyasszonyt a jurtájába. Íme, ez a története annak, hogyan rabolta el Höelün nagyasszonyt Jiszügej.
(57) Ambakaj kagán üzenete szerint, amely Kadaant és Kutulát megnevezte, az összes mongolok meg tajcsiutok összegyűltek az Onon mellett, a Korkonak erdejében, és Kutulát tették meg kagánjuknak. A mongolok örömükben táncoltak, lakmároztak, úgy vigadtak. Amikor Kutulát káni rangra emelték, Korkonaknál, a Lombos-fa körül annyit táncoltak, hogy

Övig süppedt már az ösvény,
Ők térdig porban tapostak.

(58) Amikor Kutula kagán lett, Kadaan-tajsival együtt a tatár nép ellen vonult. A tatár Kötön-barakával és Dzsali-bukával tizenháromszor ütköztek meg, de Ambakaj kagánért bosszút állni, érte elégtételt venni nem tudtak.
(59) Amikor Jiszügej-baatur a tatár Temüdzsin-ügét, Kori-bukát más tatárokkal együtt foglyokként hazahozta, Höelün nagyasszony éppen várandós volt. Az Onon menti Deliün-boldaknál laktak ekkor, itt született meg Dzsingisz kán. Születésekor jobb kezében alvadt vércsomót szorongatott, mely akkora volt, mint egy bokacsont. Így született meg. Mivel akkor jött a világra, amikor a tatár Temüdzsin-ügét meghozták, azért adták neki a Temüdzsin nevet.
(60) Jiszügej-baaturnak Höelün nagyasszonytól négy fia született: Temüdzsin, Kaszar, Kacsiun és Temüge. Született még egy leánya, Temülün. Temüdzsin kilencéves korára Dzsocsi-kaszar hétéves volt, Kacsiun-elcsi öt, Temüge-otcsigin három. Temülün még bölcsőben feküdt.
(61) Amikor Temüdzsin kilencéves lett, Jiszügej-baatur Temüdzsinnel együtt felkerekedett Höelün anya rokonaihoz, az olkunuut néphez, fia anyai nagybátyjaihoz leánykérőbe. Mentében, Csekcser és Csikurgu között, összetalálkozott az Onggirat-nembeli Dej-szecsennel.
(62) Dej-szecsen így szólt: Jiszügej sógor, hová igyekszel? Jiszügej-baatur így válaszolt: Azért indultam útnak, hogy fiam anyai nagybátyjaihoz, az olkunuut néphez menjek leánykérőbe. Dej-szecsen erre így szólt: A te fiadnak

Olyan a szeme mint a tűz,
Orcája mint a napfény.

(63) Jiszügej sógor, álmot láttam az éjszaka. Egy fehér szongorsólyom repült oda hozzám, karmai közt a nappal meg a holddal, és a kezemre telepedett. Álmomat elmondtam az embereknek: a napot meg a holdat csak tekintetünkkel látjuk, most meg a szongor odahozta hozzám a karmai közt, és a kezemre telepedett. Leszállott a fehér madár. Ugyan milyen szerencsét jelent ez számomra? Azt jelentette az álmom, Jiszügej sógor, hogy eljössz a fiaddal hozzám. Szép álmot álmodtam. Hogy mit jelent ez az álom? Megmondta előre, hogy a Kijat-nemzetség szerencsét hozó hírnökeiként eljöttök ti ide.

(64)
Lám, nekünk, onggirat népnek,
Lányaink lányai szépek.
Nekünk szép lányaink születnek,
Nem törünk mi más országra.
Orcájuk-szép lányainkat,
Országló kánokhoz adjuk:
Kazak kocsikra ültetjük őket,
Kocsi elé fekete hím-tevét fogunk,
Kán-asszonyi székre
Ügetve visszük el,
Ültetjük őket kán-asszonyi trónra,
Mellettük kán-uruk.
Más népekre mi nem törünk.
Kisasszonyainkat,
Kik ily szépekké serdültek,
Kocsi bakjára feltesszük,
Fürge, sötét teve-csődört
Fogunk a kocsi elé:
Kán-asszonyi székig
Kísérjük őket,
Fele trónusra
Fel is tesszük őket.
Nálunk, onggiratoknál, ősidőktől fogva
Kán-asszony a pajzsunk,
Közbenjárónk a leányunk.
Szép lányaink hírét
Szétviszik messze földre.
(65)
Derék fiainknak szállását nézik,
De lányainknak szépségét dicsérik.

Jiszügej sógor, menjünk a jurtámba. Kicsiny még a lányom, nézd meg, sógor - mondotta Dej-szecsen, majd bevezette őt, és leültette.
(66) Mikor az megnézte a leányt, egy ragyogó arcú, tüzes szemű kislányt látott maga előtt; igen megtetszett neki. Tíz éves volt, egy évvel idősebb, mint Temüdzsin, és Börtének hívták. Jiszügej az éjszakát ott töltötte, s másnap, midőn megkérte a leány kezét, Dej-szecsen így szólt: Ha sokat kéretném magamat, mikor odaadom, fennhéjázónak tartanál, ha keveset kéretném magam, mikor odaadom, lenéznél. De a lánynak az a sorsa, hogy nem öregszik meg annál a jurta-ajtónál, ahol született. Odaadom a lányomat, te meg hagyd itt a fiadat vőnek. Megegyeztek a dologban. Jiszügej-baatur ekkor így szólt: Itthagyom a fiamat vőnek. De az én fiam nagyon fél a kutyától; sógor, ne ijesztgesd őt kutyával! Ezzel vezetéklovát odaadta foglalóba, Temüdzsint pedig otthagyta vőnek, és elment.
(67) Útközben Jiszügej-baatur Csekcser mellett, a Sira-keeren, a Sárga pusztában lakomázó tatárokra bukkant. Megszomjazott, közéjük ült hát ő is. De a tatárok megismerték: Itt van Jiszügej, a kijan - mondották, és eszükbe jutott, hogy most bosszút állhatnak korábbi kirablásukért. Ezért titokban mérget kevertek ételébe. Jiszügej útközben rosszul érezte magát, majd amikor háromnapi lovaglás után hazaért, még rosszabbul lett.
(68) Jiszügej-baatur ekkor így szólt: Rosszul vagyok nagyon. Ki van a közelemben? A Kongkotan-nembeli Csaraka apó fia, Mönglik megszólalt: itt vagyok. Magához hívta őt, és így szólt: Édes fiam, Mönglik, apró gyerekeim vannak. Fiamat, Temüdzsint odahagytam vőnek, hazajövet útközben a tatárok alattomban megmérgeztek. Nagyon rosszul vagyok. Viseld gondját apró, hátramaradt öcséidnek, özvegy sógornődnek! Fiamat, Temüdzsint hozd ide gyorsan, édes fiam, Mönglik! Szólt, és meghalt.

MÁSODIK KÖNYV

Temüdzsin hazakerül anyjához. A rokonok cserbenhagyják az özvegy Höelün nagyasszonyt, népét mind egy szálig elviszik a tajcsiutok. Höelün felneveli az árvákat. A négy felcseperedett fiú összevész, az egyik testvért, Bektert megölik. Megjelennek a tajcsiutok, hogy elvigyék Temüdzsint. Az az erdőbe menekül, de később elfogják. A fogságból Szorkan-sira és családja segítségével megszökik, és hazatér. Rablók ütnek rajtuk, elviszik lovaikat. Temüdzsin fiatal bajtársa, Boorcsu segítségével visszaszerzi a lovakat. Temüdzsin feleségül veszi Börtét, a kapott nászajándékot elviszi Ong kánnak. Váratlanul rájuk tör a három merkit. Temüdzsin megmenekül, de feleségét, Börtét két másik asszonnyal együtt elhurcolják, bosszúból Höelün egykori elrablásáért.

(69) Jiszügej-baatur szavát megfogadva, Mönglik elment, és így szólt Dej-szecsenhez: Jiszügej bátya nagyon búsul Temüdzsin után, fáj a szíve. Eljöttem, hogy elvigyem Temüdzsint. Dej-szecsen így válaszolt: Ha a sógor búsul fia után, csak menjen. De ha látta, jöjjön vissza nyomban. Mönglik atya erre Temüdzsint elvitte magával.
(70) Ezen a tavaszon Ambakaj kagán feleségei: Örbej és Szokataj kivonultak, hogy áldozatot mutassanak be az ősöknek. Höelün nagyasszony is odament, de késve érkezett. Mikor ezért mindenből kisemmizték, Höelün nagyasszony így szólt Örbejhez és Szokatajhoz: Azt gondoljátok, meghalt Jiszügej, és még nem nagyok a fiaim. Azért semmiztek ki az ősöknek bemutatott ételekből, az áldozati húsmaradékból meg az áldozati húsból, ugye? Odáig vetemedtek, hogy szemem láttára esztek, és felszedve sátorfátokat, elvonultok anélkül, hogy engem felébresztenétek.
(71) E szavakra Örbej és Szokataj asszony így válaszolt:

Nem akkor kapsz, ha hívnak - ezt vallod.
Némán elveszed, ha adnak - így szoktad.
Nem akkor veszel, ha hívnak - ezt vallod.
Nemet nem mondasz, ha adnak - így szoktad.

Azt gondolod, meghalt Ambakaj kagán, és még egy Höelün is így a szájára vehet bennünket?
(72) Az a legokosabb, ha ezeket anyástul, gyerekestül itthagyjátok a szálláson; ne vigyétek őket magatokkal, és vonuljatok tovább. Így beszéltek, és másnap reggel a tajcsiut Tarkutaj-kiriltuk, Tödöen-girte meg a többi tajcsiut megindult az Onon folyó mentén lefelé. Amikor Höelün nagyasszonyt, az anyát és gyerekeit otthagyták, és megindultak, hogy elvonuljanak, a Kongkotan-nembeli Csaraka apó odament, hogy visszatartsa őket, de Tödöen-girte így szólt:

Folyó mély vize megapadt,
Fényes kő meg szertemállott.

Ezzel tovavonultak. Csaraka apónak meg azt mondták: Mit intesz te itt bennünket? - és hátulról lándzsával átszúrták a lapockáját.
(73) Csaraka apó sebesülten hazament, és súlyos betegen feküdt, mikor Temüdzsin elment őt meglátogatni. A Kongkotan-nembeli Csaraka apó ekkor így szólt: A jó atyád gyűjtötte népet, mindnyájunk népét magukkal vitték, és elvonultak. Amikor vissza akartam tartani őket, ezt tették velem. Erre Temüdzsin sírva fakadt, és elment. Miután otthagyták őket, s elvonultak, Höelün nagyasszony kitűzte a lobogót, saját maga szállt lóra, és a fele népét visszatérésre bírta. De az a nép sem maradt meg, amely így visszafordult, hanem elvonult a tajcsiutok után.
(74) Elvonultak hát a tajcsiut testvérek, otthagyták Höelün nagyasszonyt, az özvegyet, a gyerekeket, az aprókat, az anyát és a gyerekeket a szálláson. De Höelün nagyasszony derék asszonynak született, nevelte apró gyermekeit.

Fejdíszét, ím,
Fejébe nyomta,
Szoknyája övét
Szorosra fűzte,
Onon folyó mentén
Ottan fel-le futkosva,
Berkenyét szedett,
Bogyót, vadmeggyet,
Éhes torkukat
Éjjel-nappal tömködte.
Ügyes, bátor Üdzsin anya
Így táplálta felséges fiait.
Kis ásója citrusfa,
Kiásott véle vérfűgyökeret,
Ízes pimpó-tövet is,
Így táplálta övéit.
Komoly Üdzsin anya vadhagymán s fokhagymán nőtt fiai,
Kikből később kánok lettek,
Kedves Üdzsin anyának
Kicsinyei liliom-gumót eszegettek,
Közben derék, eszes fiakká serdültek.
(75)
Szép Üdzsin anya
Szívós csemetéi
Értek derék fiakká,
És a derék fiak
Fényes eszű, szép termetű
Férfiakká fejlettek.
Mondták: most már mi tápláljuk anyánkat!
Most Onon folyó partján ülve,
Csináltak kampós horgot,
Csonka-bonka halat fogtak.
Tűt hajlítván horoggá,
Türelmesen lazacot meg póchalat fogtak.
Akkor gyalmot szerketelve,
Apró halat halásztak.
Attól fogva hálás szívvel
Anyjukról így gondoskodtak.

(76) Egyszer Temüdzsin, Kaszar, Bekter és Belgütej négyen együtt üldögéltek, és horgásztak. Közben egy fényes szokoszun-hal akadt a horogra, de Temüdzsintől és Kaszartól Bekter és Belgütej erőszakkal elszedte a halat. Temüdzsin és Kaszar hazament, s így szólt Üdzsin anyához: Egy fényes szokoszun-hal harapott horgunkra, de Bekter és Belgütej testvérünk erővel elvette tőlünk. Erre Üdzsin anya így szólt: Jaj, mit csináljak veletek? Ti testvérek, hogy viselkedhettek így egymással?

Osztályos társatok csak árnyékotok,
Ostorotok csak lovatok farka.

Amikor arról kell beszélnünk, mint veszünk elégtételt a tajcsiut testvéreken a rajtunk elkövetett gyalázatért, akkor hogy egyenetlenkedhettek így, mint Alan-koa öt fia! Elég volt!
(77) Temüdzsinnek és Kaszarnak azonban nem tetszett ez a beszéd, és így szóltak: Múltkor egy pacsirtát lőttünk tompa hegyű nyíllal, azt is elrabolták tőlünk; most megint így megraboltak bennünket! Hogy élhetnénk mi együtt velük! Bevágták az ajtót, és elrohantak. Bekter egy dombon a fakó paripákat, a kilenc lovat őrizte éppen. Temüdzsin hátulról, Kaszar elülről odalopózott hozzá. Mikor lövésre kész nyíllal odaértek, Bekter megpillantotta őket, és így szólt: A tajcsiut testvérek rajtunk elkövetett gyalázatát nem tudjuk elviselni, és arról van szó, ki tud ezért rajtuk bosszút állni, s most ti úgy viselkedtek velem, mintha pilla volnék a szemetekben, szálka a szátokban.

Osztályos társunk csak árnyékunk.
Ostorunk csak lovunk farka.

Miért forgattok hát ilyen gondolatokat fejetekben? Ne pusztítsátok el tűzhelyemet, ne öljétek meg Belgütejt! Szólt, s ott ült maga alá vont lábbal, és várt. Temüdzsin meg Kaszar pedig elülről rányilazott, mint valami céltáblára, és elment.
(78) Amint beléptek a jurtába, Üdzsin anya két fia tekintetéből megértett mindent, és így szólt: Ó jaj, elvetemültek! Ez itt ni

Méhem melegéből mikor mohón előtört,
Markában vérrögöt szorítva született ez tőlem.
Magzatát marcangoló vérebként,
Magas sziklának pattanó párducként,
Féktelen dühvel tomboló oroszlánként,
Foglyát elevenen elnyelő kígyóként,
Csalfa árnyára lecsapó sólyomként,
Csendben ragadozó csukaként,
Csikaja bokáját mardosó hímteveként,
Csikaszként, ki fergetegben támad,
Elmaradozó kölykeit felfaló anggir-kacsaként,
Elszánt sakálként, ki védi a vackát,
Vad tigrisként, ki zsákmányát elkapja,
Vaktában ugró baruk-kutyaként

viselkedtetek.

Osztályos társatok csak árnyékotok,
Ostorotok csak lovatok farka.

A tajcsiut testvérek rajtunk elkövetett gyalázatát nem tudjuk elviselni, és arról van szó, ki tud ezért bosszút állni rajtuk, és most ti azzal, hogy mint legyetek meg egymással, így viselkedtek!

Régi igéket
Rebegve,
Ó igéket
Óbégatva,
Hatalmasan
Haraguvék.

(79) Eközben a tajcsiut Tarkutaj-kiriltuk nappali testőrei élén megjelent, és így szólt: Hát a

Csupasz fiókák megtollasodtak,
Csemeték felcseperedtek!

Megijedtek, s az anya meg a testvérek a sűrű erdőben elsáncolták magukat. Belgütej fákat döntött le, és egy helybe huzogálva, torlaszt emelt. Kaszar nyílharcba fogott. Kacsiun, Temüge és Temülün egy sziklahasékba rejtőztek. Amint így ellenálltak, a tajcsiutok kiáltozni kezdtek: Bátyátokat küldjétek ide, a többiekre közületek nincs szükségünk. A kiáltozásra Temüdzsint lóra ültették, hogy meneküljön. Az az erdőbe futott. Mentében a tajcsiutok meglátták, üldözőbe fogták, de sikerült bevennie magát a Tergüne-ündür sűrűjébe. A tajcsiutok nem tudtak utána hatolni, mire a sűrű erdőt körülvették, és őrködni kezdtek.
(80) Temüdzsin három éjszakát töltött az erdő sűrűjében, ekkor elhatározta, kimegy belőle. Amikor lovát maga után vezetve megindult, nyerge megoldódott, és lezuhant a lóról. Visszament, és látta: lezuhant a nyereg, bár a szügyelő meg a hasló szorosra volt csatolva. A hasló hagyján, de hogyan oldódhatott meg a szügyelő? Csak nem az Ég intése? - gondolta. Visszament, és még három éjszakát maradt. Amikor újra kifelé indult, a sűrű bejáratánál akkora kő zuhant eléje, mint egy fehér sátor, és a bejáratot eltorlaszolta. Csak nem az Ég intése? - mondotta. És megint még három éjszakát maradt. Már kilenc napja élt így táplálék nélkül, ekkor ezt gondolta: nem nyughatom bele, hogy hírnév nélkül haljak meg. Kimegyek! A sátor nagyságú követ, mely eléje zuhant, s a bejáratot eltorlaszolta, áthatolhatatlan sűrűségű fák vették körül, úgyhogy kimenni nem lehetett volna, nyílvágó késével ezeket elvagdosta, és lovát óvatosan maga után vonszolva, kijutott az erdőből. A tajcsiutok azonban őrséget álltak, elfogták, s magukkal hurcolták.
(81) Miután Tarkutaj-kiriltuk elhurcolta Temüdzsint, megparancsolta embereinek, hogy minden ajilban tartsák ott egy-egy éjszakára. Amint így sorjában éjszakáztatták, történt, hogy a nyár első havának tizenhatodikán, a telihold napján, a tajcsiutok lakomát rendeztek az Onon partján. Napnyugtakor szétszéledtek. Temüdzsin, akit ezen a lakomán egy suttyó legény vitt magával, megvárta, míg a lakoma résztvevői szétszéledtek, ekkor elragadta a legénykétől a nyakra való békót, jól fejbevágta, és elfutott. Ha az Onon erdejében maradok, meglátnak - gondolta, s ezért ráfeküdt háttal a víz folyására, nyakra való békóját a víz sodrára bízta, arca pedig szabadon maradt.
(82) Az ember, akitől elszabadult, harsányan kiáltozni kezdett: megszökött a fogoly! Erre a szerteszéledt tajcsiutok visszasereglettek, s a nappali világosságot árasztó holdfénynél végigkutatták az Onon part menti erdejét. A Szuldusz-nembeli Szorkan-sira közvetlenül Temüdzsin mellett ment el, meglátta, amint ott feküdt a víz sodrában, és így szólt hozzá: Éppen mert ilyen fortélyos vagy, meg mert

Olyan a szemed mint a tűz,
Orcád meg mint a napfény,

tajcsiut testvéreid azért irigykednek rád ennyire. Csak maradj így! Nem árullak el, szólt, s továbbment. Mikor megint abban egyeztek meg, hogy megismétlik a kutatást, Szorkan-sira így szólt: Úgy ismételjük meg a kutatást, hogy ki-ki a maga járt útján vegye szemügyre a még nem látott helyeket. Helyeselték, és ebben is maradtak; mindenki a maga járt útján kutatni kezdett újra. Szorkan-sira pedig elhaladva Temüdzsin mellett, így szólt: Szájukkal, fogukkal acsarogva jönnek a testvéreid. Maradj így, vigyázz csak magadra! Ezzel tovament.
(83) Majd mikor abban állapodtak meg, hogy ismét kutatni fognak, Szorkan-sira így szólt: Tajcsiut legények, fényes, világos nappal szalasztottatok el egy egész embert, most, sötét éjszakában hogyan találnánk meg! A maga járt útján vegye ki-ki megint szemügyre a még nem látott helyeket, vizsgálja meg, aztán menjünk haza. Holnap majd összegyűlünk és megkeressük. Ugyan hová mehet az az ember a nyakra való békóval? Ebben mindnyájan megegyeztek, és újra kutatni kezdtek. Szorkan-sira ismét elment Temüdzsin mellett, s így szólt: Abban állapodtunk meg, hogy még egyszer átkutatunk mindent, aztán hazamegyünk, és holnap majd megkeresünk. Most várd meg, míg teljesen szétszéledünk, aztán eredj, keressd meg az anyádat meg öcséidet. Ha valaki meglátna, meg ne mondd, hogy láttalak, elárulva ily módon, hogy én láttalak. Ezzel elment.
(84) Temüdzsin megvárta, míg mind szerteszéledtek, ekkor ezt gondolta magában: Nemrégiben, mikor ajilról ajilra való éjszakáztatásom során Szorkan-sira ajiljában töltöttem az éjszakát, fiai: Csimbaj és Csilavun igen megsajnáltak szívükben, s azon az éjszakán, mikor megláttak, leszedték a nyakra való békómat, s lehetővé tették, hogy kényelmesen töltsem az éjszakát. Most meg, mikor Szorkan-sira meglátott, nem árult el, hanem továbbment. Ezek bizonyára most is oltalmukba vesznek engem. Megindult hát az Onon folyó mentén lefelé, hogy megkeresse Szorkan-sira jurtáját.
(85) Arról lehetett megismerni a jurtát, hogy tejet öntögetve, kumiszukat egész éjszaka pirkadatig köpülték. Menet közben, erre az ismertetőjelre neszezve, a köpülő zaját figyelte. Megérkezett, s belépett a jurtába. Szorkan-sira megszólalt: Nem megmondtam, eredj megkeresni az anyádat meg az öcséidet? Mienk jöttél ide? Fiai, Csimbaj és Csilavun azonban így szóltak: Mikor a verebet a torontál-sólyom a bokorba űzi, a bokor oltalmába fogadja. Hogy beszélhetsz vele így most, hogy ide jött hozzánk? Apjuk szavával mit sem törődve, nyakba való békóját szétfeszítették, a tűzben elégették, őt pedig egy jurta megetti, gyapjúval megrakott kocsira szállatták, s Kadaan nevű húgukra bízták, akinek meghagyták, hogy teremtett léleknek ne szóljon róla.
(86) A tajcsiutok harmadnap arra jutottak, hogy Temüdzsint bizonyosan elrejtette valaki. Megbeszélték, hogy maguk között rendeznek kutatást. Neki is fogtak a kutatásnak. Végigkutatták Szorkan-sira jurtáját, kocsiját, de még az ágyalját is. Felléptek a jurta megetti gyapjaskocsira, s mikor a bejáratnál levő gyapjút kiráncigálták, s a kocsi végéhez közeledtek, Szorkan-sira megszólalt: Ebben a cudar hőségben ugyan ki bírná ki a gyapjú alatt? A nyomozók erre leszálltak a kocsiról, és elmentek.
(87) Mikor eltávoztak a nyomozók, így szólt Szorkan-sira: Kevésen múlt, hogy miattad a földig nem perzseltek. Most aztán eredj, keressd meg az anyádat meg öcséidet! Hátasul adott Temüdzsinnek egy fehér pofájú aranyderes meddő kancát, megsütött neki egy kétszeresen szoptatott bárányt, ellátta egy kis tömlővel meg egy naggyal. Nem adott neki sem nyerget, sem tűzkövet, de adott neki egy íjat meg két nyílvesszőt. Ekképpen ellátva, útjára bocsátotta.
(88) Amint így elment Temüdzsin, egyszer csak odaért arra a helyre, ahol eltorlaszolták és elsáncolták magukat. A fűben levő nyomokat az Onon mellett felfelé követve, eljutott oda, ahol a Kimurka patak nyugat felől a folyóba torkollik. Itt tovább követte a nyomokat fölfelé, míg összetalálkozott övéivel, akik a Korcsukuj dombnál tanyáztak, a Kimurka patak menti Beder kiugrása közelében.
(89) Miután egymásra leltek, tovább vándoroltak, aztán megszálltak a Köke-naurnál, a Kék tónál, amely a Burkan-kaldun déli oldalán, a Gürelgü hegységben, a Szenggür patak menti Kara-dzsirügen mellett fekszik. Itt elejtett mormotákból és mezei pockokból tartották fenn magukat.
(90) Egy szép napon rablók jöttek, s a fakó paripákat, nyolc lovat, amelyek éppen a jurta mellett álldogáltak, szemük láttára elrabolták. Gyalogszerrel utánuk eredtek, látták is őket, de lemaradtak. Belgütej a kopasz farkú pejlovon éppen mormota vadászaton volt. Este, napnyugta után jött meg Belgütej, gyalog vezetve maga után a kopasz farkú pejlovat, melyet úgy megrakott mormotával, hogy az csak úgy rengett rajta. Mikor megmondták neki, hogy a fakó paripákat a rablók magukkal vitték, Belgütej így szólt: Utánuk megyek! Kaszar szólt: Te nem tudsz, én megyek! Temüdzsin erre: Ti nem tudtok, én megyek utánuk! És Temüdzsin felszállt a kopasz farkú pejkóra. A fakó paripákat a fűben hagyott nyomok után három álló napig követte. A következő reggel az úton, egy nagy ménes mellett, egy kancát fejő legényre bukkant. Mikor a fakó paripák után kérdezősködött, a fiú így szólt: Ma reggel, napkelte előtt a fakó paripákat, a nyolc lovat erre hajtották el. Megmutatom neked az utat, amerre mentek! Máris otthagyatta a kopasz farkú pejkót, Temüdzsint egy hátán fekete csíkos fehér lóra ültette, maga meg egy gyors járású pejlóra kapott. Haza sem ment, eldobta a pusztában bőrkannáját meg fejősartárját, és ezt mondta: Bajtárs, te bizony nagy bajba jutva jöttél hozzám. De a férfiembernek közös a baja. A bajtársad leszek. Apám Naku-bajan, egyetlen fia vagyok, Boorcsu a nevem.
A fakó paripák nyomát követve, három éjjel, három nap telt el. Este, amikor a nap a dombra ereszkedett, egy kerektáborban élő emberekhez értek. Megpillantották a fakó paripákat, a nyolc lovat, éppen a kerektábor szélén álldogáltak és legelésztek. Temüdzsin így szólt: Bajtárs, maradj csak itt! A fakó paripák, ezek azok, majd kihajtom őket! Boorcsu így szólt: Azért jöttem, hogy bajtársad legyek. Hogy maradnék itt? Erre együtt berontottak: kihajtották a fakó paripákat.
(91) Emberek nyomultak utánuk, egyik a másik után, hogy üldözőbe vegyék őket. Fehér lovon, botos lasszóval a kezében egy ember kivált a többi közül, és utol akarta érni őket. Boorcsu így szólt: Bajtárs, add csak ide az íjat meg a nyilat, hadd bocsátkozzam vele nyílharcba! Megfordult, s nyilazni kezdtek egymásra. Az ember a fehér lovon megállt, botos lasszójával feléje mutatott. Ekkorra odaértek hátramaradt társai is. A nap azonban leáldozott, leszállt az alkony, az üldözők, kiket elnyelt a sötétség, végképp elmaradtak.
(92) Egész éjjel lovagoltak, aztán még három nap és három éjjel utaztak, végül is megérkeztek. Temüdzsin így szólt: Bajtárs, nélküled nem tudtam volna visszaszerezni a lovaimat. Osztozzunk meg hát rajtuk! Mondd, mennyit akarsz belőlük: Boorcsu így szólt: Azért jöttem, hogy a bajtársad legyek, segítsek a jó barátnak, mivel te, az én jó barátom bajba jutottál. Hát zsákmány ez, hogy részt kérjek belőle? Apámat Naku-bajannak hívják, Naku-bajan egyetlen fia vagyok én, apám szerzeménye nekem untig elég. Nem kell nekem semmi. Segítségem miféle segítség volna! Nem kell semmi!
(93) Megérkeztek Naku-bajan jurtájához. Naku-bajan fiának, Boorcsunak elvesztése miatt keserves könnyeket hullatott. Mikor váratlanul betoppantak, és ő meglátta a fiát, hol sírt, hol meg szitkozódott. Fia, Boorcsu így szólt: No ugyan mi történt? Jó barátom nagy bajában hozzám jött, bajtársául szegődtem, s vele mentem. Most megjöttem. Ezzel elnyargalt, elhozta a pusztában eldobott bőrkannáját meg fejősartárját. Temüdzsinnek levágtak egy kétszeresen szoptatott bárányt, odaadták neki útravalóul, s lovára raktak még egy bőrből való nagy tömlőt kancatejjel. Miután így ellátták útravalóval, Naku-bajan így szólt: Fiatalok vagytok, vigyázzatok egymásra, egymást többé soha cserben ne hagyjátok! Temüdzsin elment, három nap, három éjjel tartó utazás után megérkezett jurtájához, a Szenggür patak mellé. Höelün anya, Kaszar meg az öccsei búsultak miatta, és amikor meglátták, igen megörültek.
(94) Ezután Temüdzsin elindult Belgütejjel a Kerülen folyó mentén lefelé, hogy megkeresse Börte nagyasszonyt, Dej-szecsen leányát, akitől elszakadt, alighogy vele kilencéves korában megismerkedett. Csekcser és Csikurku között lakott Dej-szecsen, az onggirat. Mikor Dej-szecsen meglátta Temüdzsint, nagyon megörült, és így szólt: Tudom, hogy tajcsiut testvéreid irigykednek rád, igen elkeseredtem s kétségbeestem miattad. Bizony, nem nagyon bíztam abban, hogy megint látlak. Ezután Börte nagyasszony mindjárt odaadták neki feleségül, s felkerekedtek, hogy elkísérjék őket új otthonukba. Amint így kísérték, útközben, a Kerülen melletti Urak-csöl nevű kiugrástól Dej-szecsen visszafordult. Feleségét, Börte nagyasszony anyját Csotannak hívták. Csotan elkísérte leányát, és meg is érkezett vele a férj otthonába. Temüdzsin ekkor a Gürelgü hegységben, a Szenggür patak mellett tartotta szállását.
(95) Miután Temüdzsin Csotant hazamenesztette, elküldte Belgütejt, hívja el Boorcsut, lépjenek egymással szövetségre. Boorcsu Belgütejt fogadva, egy szót sem szólt apjának, hanem

Durva nemez köpenyét kapta,
Domború hátú pejlovára pattant,

és eljött Belgütejjel. Íme, ez a története annak, hogyan léptek szövetségre, miután előbb bajtársakká lettek.
(96) A Szenggür pataktól tovább hajtották nyájukat, és a Kerülen folyó forrásánál, a Bürgi partján ütötték fel szállásukat. Csotan egy fekete cobolyprémből készült daku-ködment hozott magával veje anyjának nászajándékba. Ezt a dakut Temüdzsin, Kaszar és Belgütej magukhoz vették, és elindultak otthonról. Egyszer régen ugyanis Jiszügej kán atyával a kereit nép Ong kánja esküvel testvérséget fogadott. Erre Temüdzsin azt mondotta: Aki apámmal esküvel fogadott testvérséget, az olyan nekem, mintha tulajdon apám volna. Miután megtudták, hogy Ong kán a Tola melletti fekete parti erdőben tartózkodik, odamentek hát. Megérkezve Ong kánhoz, Temüdzsin így szólt: Egyszer régen apámmal esküvel fogadtál testvérséget, azért olyan vagy nekem, mintha apám volnál. Megnősültem, elhoztam a nászajándékot neked. És átadta a coboly dakut. Ong kán igen megörült, és így szólt:

Fekete coboly dakuért
Féktelen felbomlott néped
Fürgén összeterelem.
Szép coboly dakuért
Szétszaladt néped
Szerbe-számba szedem néked.
Ím, hátul a vese helye,
Illendő vágyé - a szívben legyen.

(97) Innen hazatértek, és éppen a Bürgi partján voltak megszállva, amikor a Burkan-kaldunról egy Urjangka-nembeli ember, Dzsarcsiudaj apó, kovácsfújtatójával a hátán elhozta Dzselme nevű fiát. Dzsarcsiudaj így szólt: Mikor az Onon menti Deliün-boldak dombjánál laktatok, és Temüdzsin megszületett, egy cobolyprémből való pólyát adtam ajándékba. Ezt a fiamat, Dzselmét is odaadtam akkor, de mert még kicsiny volt, visszavittem magammal. Most aztán Dzselme

Nyergelje nyergedet,
Nyitogassa ajtódat.

Szólt, és odaadta őt.
(98) A Kerülen folyó forrásánál, a Bürgi partján levő szállásukon éltek, mikor egyszer kora hajnalban, ahogy sárgás fénnyel éppen pitymallani kezdett, Koakcsin anyó, aki Höelün anya jurtájában szolgált, felugrott ágyáról, és így szólt: Anya! Anya! kelj fel gyorsan! Dübörög a föld, rengést hallani! Csak nem azok a rettenetes tajcsiutok jönnek? Anya, gyorsan fel!
(99) Höelün anya így szólt: Keltsd azonnal a gyerekeket! És maga is nyomban felkelt. A fiúk, Temüdzsin meg a többiek is, rögtön felkeltek, megragadták lovaikat. Egy lóra Temüdzsin szállt. Egy lóra Höelün anya szállt. Egy lóra Kaszar szállt. Egy lóra Kacsiun szállt. Egy lóra Temüge-otcsigin szállt. Egy lóra Belgütej szállt. Egy lóra Boorcsu szállt. Egy lóra Dzselme szállt. Temülünt Höelün anya ölébe vette. Egy lovat vezetéklónak szereltek fel. Börte nagyasszonynak nem jutott ló.
(100) Temüdzsin és a testvérek lóháton jó korán a Burkan felé vették útjukat. Koakcsin anyó, hogy elrejtse Börte nagyasszonyt, egy fekete ernyős kocsira ültette, a kocsiba egy véknyán tarka ökröt fogott, és megindult a Tönggelik patak mentén felfelé. Amint így haladtak a félhomályban - már éppen derengeni kezdett -, katonák ügettek velük szembe. Ahogy odaértek, körülvették és megkérdezték őt: Ki vagy? Koakcsin anyó így szólt: Temüdzsin házanépéhez tartozom. Birkát nyírni jöttem a nagy jurtába, most hazafelé tartok. Erre azok így szóltak: Otthon van Temüdzsin? Mennyire van ide a jurtája? Koakcsin anyó így szólt: A jurta közel van. Hogy Temüdzsin otthon van-e, vagy nincs, azt bizony nem tudom; hátulról jöttem el.
(101) A katonák erre elügettek. Koakcsin anyó véknyán tarka ökrét megvagdosta, és sebesen tovább akart vonulni, a kocsi tengelye azonban kettétörött. Amikor eltörött a tengelyük, már éppen elhatározták, hogy gyalogszerrel menekülnek az erdőbe, de ebben a pillanatban ugyanazok a katonák ügetve visszaérkeztek; az egyik mellé oda volt ültetve a lóra Belgütej anyja, mind a két lába a levegőben lógott. Mit viszel a kocsiban? - kérdezték. Koakcsin anyó így szólt: Gyapjú van benne. A katonák parancsnokai így szóltak: Öcséink, fiaink szálljanak le, és nézzék meg! Az öccsök leszálltak, elvették az ernyős kocsi ajtaját: bent egy előkelő nő ült. Kihúzták a kocsiból, leszállították, majd őt is, Koakcsint is nyergükbe emelték, és elvitték magukkal. Ezután a fűben maradt nyomokat követve, megindultak Temüdzsin után a Burkan felé.
(102) Temüdzsin nyomában háromszor kerülték meg a Burkan-kaldunt, de elfogni nem tudták. Bár hol erre, hol arra tértek ki, a süppedős, mocsaras erdő annyira áthatolhatatlanul sűrű volt, hogy még a jóllakott kígyó sem lett volna képes keresztülvergődni rajta. Nyomában voltak ugyan, kezük közé kaparintani azonban nem tudták. Ez volt a három merkit: az udujit-merkitek közül Toktoa, az uvasz-merkitek közül Dajir-uszun, a kaat-merkitek közül Kaataj-darmala. A három merkit most bosszút állni jött azért, mert valamikor Höelün anyát Csiledütől elrabolták. A merkitek ezt mondták egymásnak: Höelün bosszúját megbosszultuk, most elvittük asszonyaikat. Bosszúnkat megbosszultuk. Így szóltak egymáshoz, aztán lejöttek a Burkan-kaldunról, és hazamentek.
(103) Temüdzsin Belgütejt, Boorcsut meg Dzselmét elküldte a merkitek után hogy három nap, három éjjel maradjanak a nyomukban, és derítsék fel, vajon a három merkit valóban hazatért-e, vagy csak lesbe állt. Megvárta Temüdzsin, míg a merkitek jó messzire eltávoztak, ekkor lejött Burkan hegyéről, s öklével mellét verdesve így szólt:
Mivel Ko